“Kötelességet keresek!” – a Teleki-hagyatékról II. rész

A II. részben több szó esik a próbarendszerről, a hagyatékról és az ezek kapcsán felmerülő gondolatébresztő kérdésekről.

“Szent örökségképen rátok hagyta, magyar fiúk, élete példáját, emberi nagyságának nemesítő emlékét s a nemzet áldozatos szolgálatának nagy gondolatát. És rátok hagyta az új cserkészjelszót, amelyet munkával, problémákkal,…ő maga termelt ki és ajándékul akart adni az újjászülető magyar cserkészet számára: Kötelességet keresek!”[1]

(Az idézet gróf Teleki Pál emlékét idézi.)

A cikk első részét itt olvashatjátok el: A Teleki-hagyatékről I. rész

Azt gondoltuk, hogy egy Teleki által írt és cserkészetünket ma is meghatározó írás születésének körülményeit, részleteit nagyon hamar fel lehet kutatni és bemutatni, megismertetni minden cserkésszel. Nem így lett.
Sok zsákutcából fordultunk vissza, és indultunk el új utakon a hiányzó részletek reményében.
Minden, cserkészmúltunkba vezető szál végét mintha elvágták volna. Eltüntették, mintha nem is lett volna. Itt szó szerint érthetitek azt, hogy eltüntették.
Olyan iktatott, fond jegyzékben szereplő dokumentumokat kerestünk Levéltárban/Irattárban, ami eltűnt. Olyan számunkra is megdöbbentő dolgok derültek ki, mint az, hogy valaki rendszeresen kilopott cserkész anyagokat, míg végül el nem kapták és ki nem tiltották az intézményből. Ezért aztán néha már úgy éreztük, nem is egy sima kutatás, hanem sokkal inkább egy nyomozás szereplői vagyunk.
Mit kerestünk? A részleteket. Mert az itt-ott felbukkanó Teleki-hagyatékra és próbarendszerre hivatkozó cserkész írások erős ellentmondást mutattak mind tartalmilag, mind időrendileg, mind pedig a személyeket illetően.

Azt kerestük, hogy vajon tényleg Teleki hívta-e össze a gyűlést, vajon tényleg 1940-ben, vajon Ábrahámhegyen? Mi volt Ábrahámhegyen, hogy odáig kellett menni egy cserkész próbarendszerért vagy egy Teleki-hagyaték megírásáért? És egyáltalán, kik voltak azok a cserkésztisztek, akik Telekivel dolgoztak? Ezeket a szálakat igyekeztünk kibogozni, és rendbe tenni. Sok minden van, amit most nem írunk itt meg, mert így is hosszú a történet. Azokat írjuk most meg amik a megértéshez, és ahhoz, hogy jól értelmezzük, a továbbiakban helyesen adjuk tovább, feltétlenül szükségesek.

Az 1940-es év volt az, ahol elkezdődött a cserkészettel foglalkozó különböző munkaközösségek munkája, de már korábban megfogalmazódott a cserkészmozgalom értékeinek átmentésének gondolata.

“A cserkészpróbák újonnan való megállapításának gondolata már 1940. évben felmerült azokon a megbeszéléseken, amelyeket elhunyt tb. főcserkészünk vezetése alatt álló munkaközösség tartott számos alkalommal. A munkaközösség már a próbák részletes kidolgozását is megkezdte.”[2]

Egy évvel vagyunk Teleki Pál halála előtt. Nem lehet az akkori cserkészetről beszélni úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a politikai helyzetet és a történelmi kort.
Egy olyan cserkésztiszt visszaemlékezéséből vett szemelvényeken keresztül szeretnénk bemutatni a politikai helyzetet, aki Telekinek személyes jó barátja volt, és ízig-vérig cserkész.

“A Magyar Cserkészszövetség szervezeti kiépülése után, 1920-ban Teleki Pált nyerte meg legfőbb vezetőjének, főcserkészének. Egy nagy történelmi nevet, egy befolyásos ember erkölcsi támogatását akarták megnyerni, és meglepve látták, hogy a 42 éves volt miniszterelnök testestől-lelkestől belevetette magát a cserkészetbe. Letette a cserkésztiszti vizsgát, büszkén viselte az egyenruhát itthon és külföldön egyaránt. Jellemző apróság, hogy reggel, borotválkozáskor cserkésznótákat dúdolt, miközben kését fente.
Főcserkészi tisztéről hamarosan lemondott súlyos betegsége miatt, csak a tiszteletbeli főcserkész címét tartotta meg.

Amikor Teleki Pállal beszéltem, eltűnt minden elfogódottságom, rossz közérzetem: úgy álltam vele szemben, mintha idős barátom lenne; éreztem a belőle kiáradó jóságot, emberi megbecsülést. Az ő lelke és az én lelkem antennája ugyanarra a hullámhosszra, a cserkészet hullámhosszára volt állítva, és ez hozta létre közöttünk a harmóniát, a rezonanciát. De nemcsak én voltam így, hanem a legkisebb cserkész is.

Gondolkodására jellemző, amit 1939-ben egyik beszédében mondott – utalva első miniszterelnökségére:

„Én nem a cserkészetből lettem miniszterelnök, hanem miniszterelnökből lettem annak idején cserkész, mert miniszterelnöki mivoltomban ismertem meg annak az életformának a jelentőségét, amelyet önzetlenség jellemez, és amelyben nincsen én, hanem csak mi. Ez az életforma, amelyben jogokat kötelességszerűen gyakorolnak, és kötelességeket keresnek.”

A hazai és nemzetközi politikai események azonban megint közbeléptek, és megzavarták nemzetnevelő és nemzetközi kapcsolatokat kiépítő békés cserkészmunkáját. Az ő érdeme az első – és pedig békés tárgyalás eredményeként létrejött revíziós eredmény: Szlovákia déli, tiszta magyarlakta területeit visszacsatolták Magyarországhoz. November 6-án a komáromi ünnepélyes bevonuláson Teleki cserkészruhában vett részt, köszöntve a komáromi bencés cserkészeket.
1939. februárjában ismét miniszterelnök lett Teleki, mint az ország legképzettebb embere, aki kül- és belpolitikai téren tekintély volt. Vállalta, mert úgy érezte, hogy ilyen nehéz időkben nem tagadhatja meg szolgálatát, tudását a hazától.

1939. szeptember 1-én Hitler megindítja Lengyelország lerohanását. Telekinek köszönhető, hogy hazánk nem vett ebben részt, hanem befogadta a lengyel menekülteket, sőt átengedte azokat, akik a Franciaországban a németek ellen szervezkedő lengyel légióba akartak kijutni.

A német agresszió mindenképpen bele akarta sodorni – saját oldalán – Magyarországot a világháborúba. Minden támogatásért, amelyben a magyar revíziós törekvéseket részesítette, újabb engedményeket csikart ki, így a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozást 1940 végén, és a magyar-jugoszláv barátsági szerződés megkötését. 1941. március 27-én azonban a szerződést aláíró belgrádi kormányt német-ellenes puccs seperte el, és Jugoszlávia mozgósított a németek ellen. Német katonai támadás volt kilátásban, és Magyarországon át vezetett az út! Ellenállni, utat engedni, együtt menni? – Adva volt a hármas dilemma; az ország és Teleki tragédiája. Idegölő napok következtek. Meghasonlás a kormányban, nyomás Berlinből, nyomás Londonból. Teleki, akinek az volt az eszméje, hogy semlegesen, lábhoz tett fegyverrel vészeljük át a háborút, minden tervét, eddigi eredményét, élete munkáját látta összeomlani.

És elérkezett az utolsó nap. Hitler üzenetet küldött, és választ kért. Horthy hajlott Hitler kívánságának teljesítésére, mert az területi gyarapodást helyezett kilátásba. Teleki keserűen tapasztalta, hogy Horthy jobban hallgat vezérkari főnökére, mint miniszterelnökére. Titkos levelet juttatott el Barcza nagykövetnek Angliába, amelyben azt fejtegette, hogy erőszaknak engedve engedjük meg az átvonulást, de nem hódolunk be a németeknek.
1941. április 2-án este Teleki részt vett – mint minden évben – a Bazilika kápolnájában a cserkésztisztek húsvét előtti lelkigyakorlatán. Meghallgatta a szentbeszédet, utána maga is meggyónt, mint a többiek, és ígérte, hogy a másnapi közös áldozáson is részt vesz…

Közben azonban estére megérkezett Barcza távirata: az angolok mozgósítanak, ha Magyarország átengedi a németeket Jugoszlávia ellen. Teleki felkereste Bárdossy külügyminisztert a Bazilikából visszatérve, aki már evvel a távirattal fogadta. Annak elolvasása után Teleki kétségbeesetten járt fel-alá: „Tudtam, tudtam, hogy ez lesz a következménye, mindent megtettem, amit tudtam! Nem tudok többet tenni.” Másolatot kért a táviratból, hogy másnap Horthynak bemutassa. Az ezután történteket nehezen lehet tisztázni. Valószínűleg jelentették neki, hogy a német csapatok megkezdték felvonulásukat Magyarország területén. Úgy látszik, ebből a dilemmából nem talált más megoldást, mint az öngyilkosságot.”[3]

Ezekben a viharos időkben születtek azok a cserkész alapgondolatok, a Teleki-hagyaték, a próbarendszer, amire ma is támaszkodunk, amiket ma is alapként kezelünk.
Teleki Pál már 1939-től hangsúlyozta a semlegességre való törekvést a cserkésztiszti összejöveteleken is. 1940. december 15-én kelt levelében a cserkészvezetők segítségét is kérte ennek a megvalósításához:

„Nekünk ezt az európai háborút át kell vészelnünk…. Ez a nemzeti ellenálló képesség az, ami nagymértékben hiányzik, és ami nekem a legnagyobb lelki nehézséget okozza.”[4]

1940-től Teleki Pál irányításával egy munkaközösség a cserkész próbarendszer megújításához kezd, vezetőjük Koszterszitz József atya lesz. [5] Teleki Pálnak, Koszter atya jó barátja volt. Koszter atya 1933-tól a Magyar Cserkész című folyóirat szerkesztője, a Cserkész Nagy Tanács egyik vezetője. Egymást váltották Gacs János atyával, aki szintén cserkésztiszt volt, a soproni és budapesti Szent Imre Kollégium igazgatói székében. Hogy ez miért fontos a számunkra, arra Ábrahámhegy kapcsán szeretnénk kitérni a későbbiekben.

A Badacsony melletti Ábrahámhegyen 1940-ben született meg a havonta összeülő Elnöki Konferenciák (“agytröszt”) gondolata. Koszter atya maga köré gyűjtötte a magyarságért gondolkodni és tenni kész nagy műveltségű embereket. [6]
A cserkészmunkát nagymértékben befolyásolták a fentebb leírt történelmi események. Néhány pontos adat feljegyzésre is került:

“1940. december 5. – A régi Öregcserkész -Főbizottság Papp Antal, Koszter atya, Alföldy Alajos vezetésével megkezdi sorozatos tárgyalásait. Elvileg az öregcserkész név helyébe elfogadják a férficserkész nevet.

1941. május 24.- A Férficserkész vacsorán Alföldy Alajos kimondja a nagy szót: a férficserkész munkaközösség tervét.

1941. november 28.- Borsiczky Sándor, most már a Férficserkész Vezetőtiszt, felolvassa összefoglaló nagy tervezetét, amelyet több gyűlésen át részletesen megtárgyalunk. Decemberben sokszorozva a Főbizottság minden tagjához eljutott. Sorozatos megbeszélések dolgozták fel minden részletét. Március elején lettünk készen a munkával.

1942. augusztus – Az “Ábrahámhegyi munkaközösség” három napon át a Főcserkész személyes vezetése mellett tárgyalja a cserkészet reformjának minden kérdését. A férficserkészet ügyét dr. Borsiczky Sándor referálja. Megbízást kap a főcserkészi parancs előkészítésére.” [7]

Két évet ölel fel a fenti feljegyzés, ami lényegében lefedi a próbarendszer kidolgozásának időszakát.
Ez azért van, mert a próbarendszer kidolgozása nem egy, Teleki Pál által összehívott ábrahámhegyi gyűlés eredménye, hanem egy általa elindított munkafolyamat volt.

A próbarendszer kidolgozását Koszterszitz Jószef, Koszter atya fogta össze. A két év folyamán volt változás az ún. “ábrahámhegyi munkacsoport” összetételében is.
Semmilyen adatot nem találtunk arra vonatkozóan, hogy magát a próbarendszert és annak kidolgozását Teleki Pál valóban Ábrahámhegyen indította volna útjára. Arra viszont igen, hogy Budapesten, különböző helyeken tartottak összejöveteleket.

“Ami biztos, hogy ennek a próbarendszernek a gyökerei visszanyúlnak Teleki Pál tb. főcserkészünk életébe, sőt akkor már kidolgozták annak keretét.”[9]

Tehát 1940-ben már kirajzolódott a próbarendszer kerete, de a Teleki-hagyatékról még nem esik szó.

1941. szeptember 21-én, a Hárshegyi Cserkészparkban Koszter atya már ismertette az új próbaszabályzatot. Annak kipróbálására, véglegesítésére azonban még éveket kellett várni.[10]

1941-ben, Teleki Pál halála után a Kormányzó Farkas Ferencet nevezi ki főcserkésszé, aminek kihirdetésére 1942. áprilisában került sor.[11]

1942. augusztus 5-én megszüntetik a Magyar Cserkészszövetséget, és helyette jóváhagyják a Magyar Cserkészmozgalmat. Ezzel megszűnik a demokratikus egyesületi jelleg, ettől kezdve a Főcserkész parancsok által irányítja a cserkészetet.
(Tehát ez is egy, a Magyar Cserkészszövetség megszűnését jegyző dátumok egyike. – a szerk.)

A cserkészet demokratikus jellege az említett 1942-es miniszterelnöki rendelettel megszűnt. A főcserkész a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásával országos és kerületi parancsnokokat nevez ki négy, illetve két évre; ezek pedig főtitkárokat, vezetőtiszteket, szakelőadókat. A felelősséget a kinevezettek a kinevezővel szemben viselik. Így tehát az önkéntes jelleg részben megszűnt.[12]
Ezek ismeretében tudjuk értelmezni a “főcserkészi parancs” kifejezést, mely a 3. sz. parancsban az új próbarendszerről is ír.
A legelső intézkedések között volt az új cserkészpróba-rendszer tervének további kidolgozása. Farkas Ferenc országos főcserkész felkérte Koszter atyát, hogy a tervezeteket próbálják ki a rajtisztképző és tisztjelöltképző táborokban. A kipróbálást követően pedig beszéljék át a résztvevőkkel is, és a munkacsoporttal is a tapasztaltakat.[13]

Mindezek után került sor Ábrahámhegyen egy háromnapos megbeszélésre 1942. augusztus 7-8-9-én (péntek, szombat, vasárnap). Még egyszer összeültek, hogy megtárgyalják a tervezeteket, tapasztalatokat és döntsenek a tartalom fő irányának kérdéseiről.
Az jegyzőkönyvből kiderül, hogy az ülésüket az alábbi imádsággal kezdték:

“Mindenható Úristen!
Alázatos és Benned bízó lélekkel fordulunk Hozzád munkánk kezdetén.
Te, ki minden erőnek és kegyelemnek forrása vagy,
segíts meg bennünket abban,
hogy amit itt a Te segítségeddel elhatározunk,
azt meg is valósíthassuk. Amen.”[14]

Érdekesség:

Ez a jegyzőkönyv, mely a Magyar Cserkészszövetség iratai között kellene, hogy legyen, nincs a levéltári dokumentumok között. Hogy pontosan mikor és hogyan tűnt el, azt nem tudjuk. Többen, több nyomon is kutattunk utána, rész- sikerrel, de időközben hozzájutottunk a másolatához. Ezek után a “hova tűnt?”-re nem kerestük a választ tovább, ez nem volt számunkra egy “felemelő” feladat. Inkább a célra összpontosítottuk az energiánkat a továbbiakban.

A dokumentumokat a Magyar Cserkészszövetség 2004-ben kapta vissza, majd 2009-ben került mostani helyére a Gödöllői Városi Múzeumba. Hogy ez idő alatt tűnt-e el, vagy esetleg akkor, amikor a Múzeumból iratokat loptak ki hátizsákban? Az biztos, hogy a tettenéréskor nem volt a dokumentumok között az 1942-es ábrahámhegyi jegyzőkönyv. Hogy ekkor, vagy esetleg más módon került ki a dokumentum, és ki által… azt nem tisztünk megírni.
Bárkinél is legyen, egy bizonyos: az eredeti, nagy valószínűség szerint jórészt Koszter atya által írt gyorsírással készült jegyzőkönyv nem visszafejthető. Ennek a pár oldalas dokumentumnak a leiratára, a gyorsírás fordítására nagyon sok időt és energiát fordítottunk, s az ország legjobb, legprofibb szakemberei több heti munkája után le kellett vonnunk a szomorú következtetést: a tartalma a múltba veszett. Néhány adatot azonban sikerült kiemelni belőle, de egészében nem sikerült a fordítást elkészíteni.
Érdekes kérdés azonban, hogy a Levéltárból elvitt eredeti dokumentumhoz, vajon csatolva volt-e a leirata?
Mi, ígéretünkhöz híven, a másolatot megküldjük a Gödöllői Városi Múzeumnak, hogy más is hozzáférhessen. Szép gesztus lenne, ha névtelenül visszaküldenék az eredetit is, vagy a leiratát. A múltunk közös, egyikünknek sincs joga kisajátítani azt.

Kisbarnaki Farkas Ferenc visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Teleki Pál másfél éven keresztül – egészen haláláig – kéthetente találkozott egy nyolc tagú, szűkebb cserkészbarátokból álló körrel, akikkel éjszakába nyúlóan tervezték és formálták a magyar cserkészet jövőjét.[15]

Felmerül a kérdés, hogy ki lehetett ez a nyolc ember?
Erre teljes bizonyossággal nem lehet választ adni, a források pedig nem egyértelműek. Ezekből annyi biztos, hogy van, akit mindenki említ, egyeseket csak néhány irat. Ezek alapján nagy a valószínűsége annak, hogy azok, akiket mindenki említ, valóban a szűk nyolcba tartoztak.

Az egyik forrás szerint: Papp Antal, Éry Emil, Faragó Ede, Koszter atya, Witz Béla atya (Teleki Pál gyóntatója), Ulbrich Hugó, Szőke Imre és kisbarnaki Farkas Ferenc voltak.[16]

Szőke Imrét kivéve mindenki szerepel az 1942-es Ábrahám-hegyi Jegyzőkönyvben is. Tudjuk, hogy ott többen is részt vettek, így ott látjuk többek közt Borsiczky Sándor, Deméndy Miklós, Batiz Dénes, Kassay nevét is.[17]

Szintén más feljegyzés szerint 1941. január 1. és április 3. között Alföldi Alajossal találkozott Teleki a legtöbbször, mintegy 6 alkalommal.[18]

A 3. számú főcserkészi parancs 1942. októberben ismerteti az új próbarendszert 18 oldalon keresztül és egy évi próbaidőre kiadja a csapatoknak kipróbálásra, véleményezésre. A csapatok a csatolt fehér lapokon küldhették vissza javaslataikat 1943. augusztus 1-jéig.[19]
A próbatervezetet a jelenlegi formában az augusztusi ábrahámhegyi megbeszélések alapján Koszter atya, Dr. Kassai Ernő, Csanád Vilmos, Kassai Ferenc cserkésztiszt és az országos parancsnokság csaknem valamennyi tagjának közreműködésével készítette el.

A próbarendszerről részletesen is érdemes lenne írni, hiszen ennek bevezetése és kipróbálása elmaradt, azonban pedagógiai és hitbeli felépítése ma is megállja a helyét.
Kiscserkész, cserkész, férficserkész szerepelt az új próbarendszerben. A cserkész korosztály számára pedig életkorhoz igazítva 5 állomást határoztak meg. Figyelembe véve az életkori sajátosságokat, mind fizikai, értelmi és lelki fejlődés szempontjából; egy-egy próbát két év alatt tudott teljesíteni a cserkész.

És végül az egyik magyarázat arra, ami a cikk címét is adta, és ami nagyon megfogott minket, és ezennel mottónkká és jelszavunkká fogadjuk mi is: “Kötelességet keresünk!”

Ez a 18. életévét betöltött cserkészek próbája volt, hiszen ez az életkor a fiú korszak végét is jelentette.
( Ez a próba önmagában olyan szép, hogy szeretnénk róla majd külön is írni.)

Miért éppen Ábrahámhegy?

Koszterszitz Jószef, Koszter atya neve már többször előfordult a cikkben. Aki ismeri a nevét, tudja, milyen nagyszerű ember volt: pap, tanár, cserkész, író, költő…stb. Ebbe az írásba nem fér bele az ő méltatása, de Koszter atya, mondhatjuk úgy, “nyakig benne volt” abban a körben, cserkészetben, ami Telekit körülvette. Mindez elmondható jó barátjáról, Gacs János atyáról is, akivel több közös könyvet is szerkesztettek; mindketten voltak a Soproni- és a Budapesti Szent Imre Kollégium igazgatói is, és bírták Teleki Pál bizalmát és barátságát.

Gacs János atya 1930-tól a budapesti cserkészkerület ügyvezető elnöke, a Gödöllői Jamboree vezérkari főnök helyettese volt.[20]

Az általuk vezetett Szent Imre Kollégiumnak volt egy balatoni üdülőtelepe Ábrahámhegyen. 1928-ban vásároltak itt nyaralóházat, amelynek nyomán nevelő tanárok, papok maguk is telektulajdonosok lettek. [21]
A 28 fő számára berendezett saját diáknyaraló 1929-ben nyílt meg.[22]

Kutatásunk során fény derült arra, hogy az egykori Szent Imre Kollégiumi üdülő telekszomszédságában volt a Gacs család villája. Az egykori üdülő 5 hold szőlő közepén állt, rálátással a Balatonra.[23]
Gacs atyát 1923-ban szentelték pappá, és 1936-48 között volt a soproni kollégium igazgatója.[24] Hogy a villa mikor került a Gacs családhoz, azt nem tudjuk biztosan, de az biztos, hogy az 53-as Jurisich Cserkészcsapat kerékpáros kiránduló cserkészeit már 1933-ban vendégül látta az atya Ábrahámhegyen, aki akkor még a Pesti Szent Imre Kollégium prefektusa volt. [25] (Később “cserélnek helyet” Koszter atyával – a szerk.)

Tehát Ábrahámhegyen két szomszédos ingatlan is, mondjuk úgy, cserkész kézben volt. Egy diáküdülő, és Gacs János atya családi villája. Mindkét épület ma Ábrahámhegyen, a Béke utcában található.
Bár konkrét utalás nincs a helyszínre vonatkozóan, nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy az ábrahámhegyi gyűléseket Gacs János villájában tartották.
Ez azért is valószínű, mivel egy villa belső elrendezése inkább megfelelt egy nagyobb létszámú cserkésztiszti gyűlés lebonyolítására, mint egy diákszálló. Illetve, egy augusztus eleji gyűlés idején még javában tele lehetett “szentimrés” diákokkal az üdülőház.
Bár Teleki Pálról tudjuk, hogy nagyon szívesen volt együtt cserkészeivel cserkész körülmények között, mégis a sok apró részlet inkább azt támasztja alá, hogy a találkozások a villában voltak.

Az Ábrahámhegyen lévő villát az államosításkor elvették a Gacs családtól és azt Bernáth Aurél festőművész kapta meg állami elismerésként.[26]

“A Bernáth-villát Ábrahámhegyen 1963-ban az országútról rögtön fel lehetett ismerni kékre festett fakerítéséről, ablakairól, zsalugátereiről. Ott állt a ház az emelkedő nagy kert végében – rálátással a Balatonra.”[27]

A Gacs család tagjai visszaemlékezésükben megemlítették, hogy a villa államosítása után a festő támogatta a családot. Hogy pontosan melyik ágát (Gacs atyának még 4 testvére volt) és milyen jellegű támogatást nyújtott arról egyelőre nincs írásos dokumentum.[28]

A Gacs-villa és a Szent Imre Kollégium üdülőháza ma a Béke utcában találhatók: egyik egy magánkézben lévő, apró kerttel rendelkező felújított és átalakított impozáns ház lett; az egykori üdülő, amit szintén államosítottak, több funkciót is betöltött az évek során, jelenleg egy nem működő étterem és panzió. A villáról nem sikerült korabeli képet találnunk, mint az üdülőről, de a festőművész több képén is megörökítette a kis, piros tornyos villát.
Hát, itt születtek a nagy elhatározások, tervek, itt jöttek össze cserkészeink legnagyobbjai.

Az szintén a kutatások alapján kirajozolódó feltételezés, hogy a helyszín azért nem budapesti, mivel Gacs János Szombathelyen, Sopronban, Fodor Ferenc (IV. cserkészkerületi elnök) pedig Pécsen végzett cserkészvezetői munkát. Mindketten kiemelkedő cserkészmunkát végeztek és bírták Teleki Pál személyes barátságát és bizalmát is.

Teleki-hagyaték

A legtöbb Teleki-hagyatékról szóló írás kicsit összecsúszik a próbarendszerrel, 1940-nel és Ábrahámheggyel. A két dolog azonban egymástól függetlenül látott napvilágot és különböző időpontokban íródtak.
Ez valójában azért fontos tény, mert rámutat arra az igényességre, amivel a cserkészethez, és ezen keresztül az ifjúság neveléséhez nyúltak az akkori vezetők.
Nem úgy született a próbarendszer, hogy “Gyertek fiúk, üljünk össze, és csináljunk egy másikat, mert a leventék már “lenyúlták” az összes jó ötletünket, módszerünket!”

Hanem úgy, hogy egy nagyon alapos, tervezett, felépített közös gondolkodás előzött meg minden munkát. Mielőtt bármit ki akartak volna találni, újragondolni, újraépíteni, le akarták fektetni azokat az elveket, amik a magyar cserkészet alapját fogják adni. Azokat az alapokat, amelyek a magyar cserkészetet ezekben az időkben is meg tudják tartani, amerre mennie kell, ami a legideálisabb és legszükségesebb a gyermekek testi, lelki fejlődéséhez.
Rászántak több hónapon keresztül kéthetente, éjszakába nyúlóan hosszú órákat arra, hogy kigondolják, felépítsék, átbeszéljék, megfogalmazzák és lefektessék azokat az alapértékeket, amiket a próbarendszer majd életkornak megfelelően kidolgozva és kibontva átad a cserkésznek. Globálisan gondolkodtak: mi az ami a gyermekkortól a felnőtté válásig segíti a jellemes, felelősségteljes, kötelességvállaló, keresztény eszmék szerint élő fiatal fejlődését. Mivel tudnak olyan alapot adni a gyerekkor és a felnőtté válás közti pár évben, amik aztán felnőttkorra a személyiségük részévé válnak. Amivel felnőtt korra igaz hazafivá, jó keresztényé, szilárd erkölcsökön álló személyiséggé válnak; akik a következő nemzedék számára jó családapák és édesanyák, jó vezetők, a társadalom számára hasznos emberek lesznek.

Miért kellett új próbarendszer?

Azért volt szükség rá, mert a Levente mozgalom 1939-től szép fokozatosan átvette a cserkészek sok éves tapasztalatán alapuló vezetőképzési rendszerét, próbaanyagát.
Ez tette tehát szükségessé, hogy a cserkészet megújuljon. A cserkészet megújulásáról szóltak az előzetes megbeszélések is.
A megújulást végül két, a legfontosabbnak választott alapérték alapján határozták meg:

1, Magyarrá tenni a cserkészetet! Ez a mai napig egyedülálló a világon: a magyar cserkészet kívül belül magyar, átjárja a magyar kultúra, nemzeti öntudat, és mindeközben megtart mindent, amit alapítója, BiPi megálmodott. A hazaszeretetet, a magyar értékeket gyakorlatban és elméletben is belevitték a cserkészetbe, az új próbarendszerbe. Ezáltal sikerült összekötni a múltat és jövőt.

2, A Biblia. A lelki nevelés, a hitélet. A keresztény erkölcsökön alapuló életforma kialakítása, megszilárdítása és megkövetelése.

Ezek voltak azok az eszmék, melyek mentén a próbarendszer kidolgozása elindult.
Teleki Pál azonban már 1941. februárjában átadta írásban, ünnepélyes keretek között azt az összefoglalót, amilyennek a cserkészetet megálmodta. Ez az igazi Teleki-hagyaték.

Két héttel Teleki Pál gróf tragikus halála előtt határozataink markáns, rövid összefoglalását hagyta jóvá a tb. főcserkész. Ez a Ludovika tiszti kaszinójában 1941. február 17-én tartott megbeszélés a magyar cserkészmozgalom történelmi dátuma: akkor vettük át végrehajtásra az új programot, amely azóta, mint a “Teleki-hagyaték”, egész további munkánknak aranybullája lett.

“Álljunk meg néhány percre és kezünkben a Teleki – hagyatékkal, tartsunk lelkiismeretvizsgálatot, megtettük-e mindazt, amit reánk bízott s amit szent kötelességünknek ismertünk?
Halálos csendben olvasta fel a Főcserkész úr a Teleki-hagyaték szövegét. Mindannyian a múltat jártuk közben és a magyar cserkészmozgalom nagy lelkiismeretvizsgálatát végeztük. “[29]

A Teleki-hagyaték egy amolyan”cserkész-eszencia”, amit a próbarendszerben kibontva, életkorra meghatározva dolgoztak ki több év alatt, és amit végül kisbarnaki Farkas Ferenc 1942. októberében ismertet, majd annak tapasztalati összegzését kéri 1943. augusztusáig.

Felvetődhet a kérdés az olvasóban, hogy mi alapján gondolta az a néhány ember, hogy ők azok, akik az egész magyar cserkészet irányvonalát megszabják?
Amíg csak neveket látunk addig valóban nehéz azonosulni azzal, hogy mások mondják meg számunkra mi a cserkészet. Ezért nézzük meg, hogy ezek mögött a nevek mögött milyen emberek lakoztak.
Érdemes ezt azért is megtenni, mert olyan emberekről van szó, akik életük során tetteikkel, munkájukkal, hiteles életükkel és példaadásukkal valóban jogot formálatak arra, hogy egy ilyen kérdésben, mint a magyar ifjúság nevelése véleményt alkossanak, irányvonalat szabjanak.
Ezért pár mondatban bemutatjuk őket, a teljesség igénye nélkül.

1941-ben:

gr.Teleki Pál – 62 éves
– földrajzutdós, egyetemi tanár, az MTA tagja, Magyarország miniszterelnöke, a bp-i műegyetem rektora, a Gödöllői Jamboreee parancsnoka (stb.)[30]

dr. Kosztersztiz József – 43 éves
– Pesti és Soproni Szent Imre Kollégium igazgatója, teológiából doktorált, férficserkészek irányítója, több ifjúsági regény írója, a Vezetők Lapja, a Zászlónk szerkesztője, a Magyar Cserkész főszerkesztője, a Gödöllői Jamboree sajtófőnöke[31]

Witz Béla – 52 éves
– kanonok, érseki helytartó, Teleki Pál barátja, gyóntatója és tanácsadója, a Szent István Bazilika plébánosa, a Szent Jobb az ő közbenjárásával került haza, a Szent Jobb őre, a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvényeinek szervezője[32]

Éry Emil – 48 éves
– 1918-ban főhadnagyként leszerel, majd középiskolai igazgató, tanár, országos üv. elnök, a Gödöllői Jamboree kisfiú táborparancsnoka[33]

Dr. Papp Antal – 66 éves
– jogi doktor, helyettes államtitkár, egyetemi tanár, a Cserkészszövetség országos elnöke, a Gödöllői Jamboree h. táborparancsnoka. Elnöksége idején szevezték meg a regös-, repülő-, vízi-, rádiós cserkészetet. A Cserkész Világszövetéség Intéző Bizottságának tagja[34]

dr. Borsiczky Sándor – 49 éves
– jogi doktor, a dunai kapitányságon rendőrtanácsos, a Cserkészszövetéség országos ügyésze. Az egyik első tisztképző tábor parancsnoka. Öregcserkészek országos vezetőtisztje, a Gödöllői Jamboree tábori rendőrségének parancsnoka, több írása is megjelent[35]

Ulbrich Hugó – 56 éves
– egyetemi tanár, gépészmérnök, a Nemzeti Nagytábor h. táborparancsnoka, a cserkész repülés vezetője, a Gödöllői Jamboree műszaki tervezője és irányítója, aki cserkészeivel a Jamboree létesítményeit felépítette. A Szövetség országos társelnöke, a Cserkészrepülők elnöke[36]

Alföldi Alajos – 39 éves
– 1940-ben Teleki felkérésére a miniszterelnökség Nemzetpolitikai Szolgálatnának igazgatója, cserkészvezető, csapatparancsnok, A Szövetség OIB tagja, az 1938-as Eucharisztikus Kongresszuson a jegypénztári feladatok szolgálatát 600 cserkésszel oldotta meg, Telekivel megalakítja a Fiatal Magyar Szövetséget, a Cserkész Nagytanács tagja[37]

vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc – 49 éves
–vezérezredes, a Ludovika Akadémián végzett, az angliai Jamboree főnöke, Teleki halála után főcserkész, kétszer mentette meg a magyar cserkészetet, megakadályozta a levente mozgalomba való beolvasztását, a Teleki Pál Cserkész Munkaközösségben összefogta az emigráns cserkészeket, amiből a Külföldi Magyar Cserkészszövetség alakult. Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus fő szervezője, melyért XI. Pius pápa a Pius-rend középkeresztjével tüntette ki[38]

Deméndy Miklós – 36 éves
– cserkészvezető, a Szövetség országos vezetőtisztje, 22 nyári és 16 külföldi táborban vett részt. A Gödöllői Jamboree műszaki törzscsapat parancsnoka, az OIB tagja, a gyakorlati cserkészmunkát, vezetőképzést, csapatszervezéseket irányítja valamint a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi magyar csapatok szervezésének irányítója. Az 1938-es Eucharisztikus Világkongresszus cserkészeinek szolgálatának irányítója[39]

Ahogy korábban is írtuk, a következtetések levonását meghagyjuk az olvasók számára, de ehhez álljon itt a Szövetség 2023-as évi korfája.

Ezek ismeretében és a fentebb ismertetett adatokkal bárki számára összehasonlítható a mai és az akkori vezetés, vezetők személye, több szempontból is: szakmai elmőmenetel, tudományos munka, élettapasztalat, cserkészvezetői tapasztalat, cserkészmúlt, aktív cserkészmunka, cserkészetben szerzett vezetői tapasztalat, önkéntesség, felelősségvállalás…stb.
Nem fogunk párhuzamot vonni, sem összehasonlítani, mert a cikkünknek ez nem célja. Azt szeretnénk megmutatni, hogy azok az emberek, akik magyar cserkészetünk alapjait lefektették, nem csupán a cserkészet ranglétráján lépegettek előre, hanem a saját életükben, a munkájukat is példamutatóan végezték, megállták a helyüket egy korban – és főleg abban a korban, ami aztán 1945 után következett – amikor szinte minden kilátástalannak látszott.

Ha ezekből az emberekből kivonjuk a cserkészetet, akkor is, egyenként is, olyan emberi jellemek rajzolódnak ki előttünk, amikre bármelyikünk büszke lehetne.
A nehéz kor, nehéz életében úgy állták a sarat, hogy mindeközben komoly időt, energiát fektettek a cserkészetbe. Önként. Pénz és támogatás nélkül.
Aki azt gondolja, hogy ezek a középkorú felnőttek elnyomták és lehetetlenné tették a fiatalabb generáció kibontakozását, akik életkoruk és pozíciójuknál fogva mindenben okosabbnak vélték magukat és erőszakkal erőltették saját akaratukat a cserkészetre, nekik álljon itt egy idézet, hogy milyen alázattal gondolkodtak és munkálkodtak a cserkészet jövőjéért és mennyire tisztelték az ifjúságot:

” Akik a húsz- és harmincéves magyarság közt forgolódnak, tudják, hogy ezt a generációt egészséges láz gyötri. Látják, hogy a nagy többség mellett van egy tekintélyes kisebbség is, amelyben építő nyugtalanság lüktet, amely a magyar élet problémáit személyes élményként éli át és keresi az utat a jobb felé. …. Cserkészeket vezetnek, komoly előadásokat szerveznek, olvasnak és tanulmányutakra járnak. Sokféle az irányzat, kevés a szervezettség. De van ebben a sokszínű forrongásban valami egység is: közös benne a magyar élni- akarás és az alkotni- akarás lendülete. … , mindenütt megtaláljuk ezt a nagyszerű lendületet. A történelemalkotó erők lendületét érezzük benne.
Vajon eljön-e az a nagy összefogás, az az építő egység, amely a lendületből eleven energiát, sok darab-akarásból egységes cselekvést teremt?
“Szelíd fények és szilaj vándorlángok? Mit gondoltok? ha összefogóznátok!”

A fiatalsághoz szólunk. Elsősorban a cserkészekhez és a volt cserkészekhez. Sok fiatal ment keresztül a cserkészet életformáló iskoláján. Ezek egy része ma is cserkész (vezető, öregcserkész) egy másik nagy része kinőtt a cserkészetből. De a két csoport nagy része egy abban a vérévé-vált életbeállításban, amelyet a komolyan vett cserkészélet második természetté nevel minden becsületes cserkészben: elveket vall, eszményeket ismer és akar gyakorlatilag, cselekvő módon dolgozni értük. Már most ez a gyakorlati eszményszolgálat – az emberebb ember és a magyarabb magyar cserkészprogramja – részletekbe menő gyakorlati pedagógiával ki van dolgozva serdülők számára a cserkészetben: könnyű megvalósítani a cserkészéletben.
De a felnőtt ember elé odaállnak a nagy emberi és nemzeti problémák és sürgetik a megoldást, amely még nincs megfogalmazva: ennek a generációnak kell megoldania őket.
Látják a tenger bajt és tenger bűnt, a tenger oktalanságot és szeretnének valamit segíteni: tenni, gyakorlatilag, azonnal, mert égeti őket a tudat, hogy a tétlenség bűnrészességet jelent. De mit tegyenek? Mit tehetnek?
Cserkész összejöveteleken, baráti beszélgetésekben, egyéb szervezetekben, ahol volt cserkészek és hasonló gondolkozású fiatalemberek megfordulnak, egyre többször, egyre sürgetőbben vetődnek föl ezek a kérdések. Valahogyan nagyon nem jól van úgy, ahogyan van.

Mit kellene tenni, hogy jobb legyen? Egyre többen és egyre többször fordulnak hozzánk, idősebb testvéreikhez, akikről tudják, hogy a legfőbb dolgokban úgy gondolkozunk, mint ők, hogy ami őket nyugtalanítja, minket is gyötör, és hogy velük egyforma szomjúsággal akarjuk a jobbat.

Hátha mi, akik bővebb élettapasztalatra, hosszabb cserkészmúltra és már csak pályánk követelménye szerint is bizonyos befejezettebb képzettségre támaszkodhatunk, tudunk valamit mondani, amin el lehet indulni, amin el lehet kezdeni építeni?

Ehhez a fiatal magyarsághoz akarnánk szólni.

Elsősorban a cserkészekhez és volt cserkészekhez, akiknek elháríthatatlan és elodázhatatlan kötelességünk elmondani, hogy mi, felnőtt férfiak, akik benne élünk a magyar ma eleven sodrában, hogyan próbáljuk megvalósítani a gyakorlatban azokat elveket, amelyekre a cserkészfogadalomban rátettük az életünket.”[40]

A fenti idézetet több cserkészvezető is aláírta, többek közt a cikkben említett Batiz Dénes, Gacs János, Sík Sándor, gróf Teleki Pál, Szőke Imre, Éry Emil, Fodor Ferenc…és még sokan.

Bennünk motoszkálnak kérdések, amiket itt és most leírunk, de felelet nélkül hagyunk.
Keresse meg minden cserkész a maga válaszát!
– Hol vannak ma a Szövetségben az ilyen korú és tudású cserkészek? Talán a Hol?-nál, még sokkal fontosabb, a korfát tekintve, a “Vajon hol és miért?”-re adandó válasz!
– Hol vannak azok a “lázas nyugtalanságban lüktető fiatalok”, akik “egyre többször fordulnak” idősebb felnőttcserkészekhez, “hátha a bővebb élettapasztalat, hosszabb cserkészmúlt, befejezett képzettség okán választ tudnának adni”?
– Vajon mára eltűnt az a 30-40-50-60 éves “férficserkész” réteg, akire támaszkodni lehetne?
– Vajon érdektelenül elfordultak volna a cserkészettől és magukra hagyták volna?
– “Látva a tenger bajt és tenger bűnt, a tenger oktalanságot…” nem szeretnének segíteni?
– Vajon nem “égeti őket a tudat, hogy a tétlenség bűnrészességet jelent?”

Mennyire másképp értjük ezek után a Teleki-hagyatékot!
Talán meg kellene becsülnünk, és megvalósítani… egyszer végre, valahára!
Végezetül álljon itt egy gondolat, a Magyar Cserkészszövetség 25 éves fennállásának megemlékezéséről.
Ennél jobban semmi nem fejezi ki, hogy mit akart Teleki a hagyaték szövegével, miért dolgoztak az új próbarendszeren, és mit jelent igazán cserkésznek lenni.
Ezt olvasva értjük meg, hogy miért érint meg bennünket olyan mélyen, mikor 80-90 éves férficserkészek visszaemlékezéseit hallgatjuk a cserkészetről. Mert nem az egyenruha tette őket cserkésszé, nem vezetőképző táborok, nem a felvarrók… hanem a hit, a lélek, a kötelességteljesítés, a becsület, a tisztelet. És ez az őszinteség ma is lelkekig hatol, ez érint meg bennünket is, és valahol legbelül, egy kicsit irigykedünk is… szeretnénk ilyen cserkészetet, szeretnénk így megélni a cserkészetet, szeretnénk így visszaemlékezni az ifjúkorra, ennyi hálával, szeretettel. Jó munkát! Köszönjük! Igyekszünk méltók lenni az örökséghez!

“A cserkészt a nemzet legnagyobb kincsét, a mindenkori jövő nemzedéket öleli magához. Mi tehát a cserkészetben a mindenkori jövővel élünk együtt. Lehet-e ennél szebb, nemesebb és hálásabb hivatást elképzelni? Vele élni a jövővel. Beleönteni a lelkünket a jövő nemzedékébe és átadni nekik megválogatva és megtisztogatva azokat a tapasztalatokat, amelyeket mi sokszor keserű csalódások árán szűrtünk le a hétköznapi munka során. Óvni a lelkek tisztaságát és edzeni őket az eljövendő férfisorsra. Ezt csinálja a cserkészet a maga elzárt váraiban: a cserkészotthonokban és ezt végzi a fiúkkal a szabad természetben, a gyönyörűséges égboltozat alatt, az Úr legszebb templomában. Ez az, ami megfog és örökre hozzáláncol minket a cserkészethez.”[41]

kanna

[1] A hivatkozásokról való megjegyzés az első cikkben olvasható.