Robert Sarah bíboros könyvéből idézünk. Értékes gondolatok, melyek további gondolkodásra, elmélkesére sarkallják az olvasót. Érdemes a mostani életünk, mindennapjaink szempontjából is értelmezni, gondolkondi rajta.

Robert Sarah bíboros atya “A csönd ereje a zaj diktatúrájával szemben” c. könyvéből idézzük a 60. elmélkedést. Bár ez egy kiragadott részlet a könyv szép lassan, de egymásra épülő gondolataiból, de így is találhatnuk benne “lelki táplálékot” a Nagyböjti készületben.

“Az Evangélium elénk tárja, hogy mennyire fontos óvakodnunk a haszontalan lelkesedéstől, a tüzes szenvedélyektől és az ideológiai vagy politikai hangoskodástól. Amikor Jézus virágvasárnap Betániából Jeruzsálembe ment, fenséges és ünneplélyes fogadtatásban részesítették. A nép lába alá terítette a ruháit és a pálmaágakat, Dávid fiának hirdetve mindannyian kiáltották: “Hozsanna! Áldott ki az Úr nevében jő, Izrael királya!” (Jn 12,13)
Mind tanúskodtak a már sírba temetett Lázár feltámasztása mellett. Ezért a tömeg nagy pompával fogadta krisztust. Az ünnepélyes bevonulás és az üdvözlő tömeg kiáltásai miatt egész Jeruzsálemben nyugtalanság támadt.
Az emberek egymást kérdezték: “Kicsoda ez?” (Mt 21,10)
Jézus szokásához híven bement a templomba, meggyógyította a sántákat és a vakokat, akiket ott talált. (vö. Mt 21,14)
Ezek a csodák méltatlankodást váltottak ki a főpapokból és írástudókból. Jézus azonban boldog volt annak hallatán, hogy a kisgyermekek ártatlan szíve őt ünnepli, hiszen írva volt, hogy az ő szájukból jön Isten dicsérete. (vö. Mt 21,16).

De amikor az ünneplések befejeződtek és késő este lett,különös módon nem látott senkit aki felajánlotta volna neki vendégszeretetét és befogadta volna. Jézus kiment a városból és visszatért Betániába. Ott töltötte az éjszakát tanítványaival.
Az ünnepélyesen fogadott Isten Fia nem talált egy embert sem, aki megnyitotta volna neki ajtaját.

A mi korunkban is mennyire felszínesen fogadjuk őt, és milyen felszínes a mi szeretetünk és dicsőítésünk, és zavaros, mint valami vallásos máz.

Napjainkban megelégszünk azzal, hogy rítusokat végzünk el, amelyeknek semmi közvetlen hatásuk nincs a gyakorlati életünkre, mert azokat összeszedettség, bensőségesség nélkül és nem igazságban végezzük. Jeruzsálem lakói nem fogták fel a maga mélységében az Isten Fia látogatását.

A nép, szenvedélyének és politikai ambícióinak engedve tüntető, felületes és zajos volt.

Minden e világi felfordulásnak kiszolgáltatva nem tudták felfogni a Messiás Király látogatásának misztériumát, annak a királyénak, aki békét hoz a nemzeteknek, mint ahogy előre hirdette Zakariás próféta:
“Ujjongj Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a folyótól egészen a föld határáig. ” (Zak 9,9-10)

Jeruzsálem lakói Messiás-fejedelmet akarnak anélkül, hogy megérteni törekednének Jézus üzenetének csöndes nagyságát. A nép nem fogadta szívébe Krisztust, ehelyett egy felcicomázott és túlzó erődemonstrációnak adta át magát. A legnehezebb Jézust lélekben és igazságban szeretni, hogy befogadjuk szívünkbe, létünk mélységeibe.

Az igazi fogadtatás csöndes. Nem diplomáciai, teátrális vagy szentimentális.

R. SARAH, A csönd ereje a zaj diktatúrájával szemben, Szent István Társulat, Budapest 2019. 71.
(60. elmélkedés)
Kezdőkép: Duccio di Buoninsegna: Jézus beszél a tanítványaihoz