100. születésnapja alkalmából a “Sík Sándor Érdemred”-del tüntették ki Lajos bá’-t, azaz becenevén Csövest. Beszámoló az ünneplésről és néhány gondolat egy 100 éves öregcserkésztől. Fogadjátok szeretettel!

100. születésnapodon a Jóisten áldjon meg és Isten éltessen!
Ma ünnepli 100. születésnapját Németh Lajos bá’ “Csöves” öregcserkész.
Ebből az alkalomból köszöntötték őt otthonában.
Bönge bá’, azaz Bánki Sándor, – akinek édesapja a háború előtt a 221. sz. Anonymus Cserkészcsapat parancsnoka volt – terjesztette fel Lajos bá’-t “Sík Sándor Érdemrend” -re, amit a X. Pesti Cserkészkerület alapított, és amellyel a kerületen belül kiváló munkát végző cserkészeket jutalmazzák.

Szeretnénk néhány szóval bemutatni nektek a ma 100. születésnapját ünneplő “Csövest”, Lajos bá’-t, aki a 221. Anonymus Cserkeszcsapat tagjaként cserkészkedett. Becenevét a rádiószerelés után kapta. (Az ő “aktív” korában az elektronikus eszközök elektroncsövekkel működtek).

Lajos bá’ törékeny alkat, mégis kifogástalan fizikai és szellemi állapottal áldotta meg a Jóisten 90 éves kora felett is. Édesapja fiatalon halt meg, így már elég korán be kellett kapcsolódnia a dolgos hétköznapokba. A villamossági szakmában dolgozott egészen a nyugdíjazásáig.
Feleségével 58 évet éltek meg boldog házasságban, egy fiuk született.
Életét végigkísérte a sport és a cserkészet. Amatőrként evezett, úszott és kézilabdázott.
95. születésnapján még úgy nyilatkozott, “ma is reggeli tornával kezdem a napot.” Feleségével mindketten nagy természetjárók voltak. Ahogy ő fogalmazott a cserkészettől nagyon sokat kapott!

Erről kérdeztük őt egy két évvel ezelőtti beszélgetésben, 98 évesen. Még akkor is friss emlékekként idézte vissza kora ifjúsága cserkész élményeit. Kedves őszinteséggel, és határozott karakánsággal beszél a cserkészetről. Mind a régiről, mind a mostaniról.
Fogadjátok szeretettel egy 100 éves öregcserkész gondolatati!

Hogyan kezdődött a cserkészet az életedben?

A Csobánc utcában születtem, és a többi sráccal együtt csellengtünk erre-arra. Nem nagyon tudtam, tudtunk magunkkal mit kezdeni. Az egyik barátom, aki a szomszédban lakott, belépett a cserkészek kötelékébe. Ő beszélt nekem a cserkészetről. Sokszor láttam cserkész ruhában.  Vele mentem el egy bemutatkozó látogatásra és egy kicsit körülnéztem hogy, mint mennek a dolgok. Nagyon tetszett, amit ott láttam.
Úgy gondoltam, én is megpróbálom és 1930-ban beálltam a Farkaskölykök közé.
Végigcsináltam a Farkaskölyök életet, a kiscserkészek, a cserkészek korosztályát. Mindvégig, a mai napig megmaradt a kapcsolatom a cserkészettel, már amennyire a koromból ez fizikailag- testileg még lehetséges. A cserkész igazolványom 1934-ből való.

Milyen volt az akkori cserkész élet?

A cserkészet valamiféle tartalmat adott a létünknek, a mozgásunknak, az egymással való kapcsolatunknak. Hasonló gyerekek voltunk, és kellett valami közös. Ezt megadta nekünk a cserkészet. A maga rendszerével, a fegyelmével.

A mostani cserkészeket nézve, ha nem haragszotok, de ez már csak valamiféle “szalon cserkészet” ahhoz képest. Elnézést, hogy így fejezem ki magamat.
Akkor volt egy kis fegyelem, hazaszeretet, napi elfoglaltság. A srácok, akik összejöttek, azokban kialakult a cserkészet szeretete. Ezt úgy értsétek, hogy az iskolán kívüli elfoglaltságot majdnem 100%-ban le tudták kötni. Foglalkozással, játékkal.
Mi nem voltunk arisztokrata családok gyerekei. 70-80%-ban nehéz körülmények közül jöttünk. Mégis, ahhoz, hogy valakit cserkésszé avassanak, mindannyiunknak megvolt az öltözéke, az egyenruhája. A zoknitól, az övön át, a kalapig. A cserkészet uniformist jelentett.

Ma már nem így van, ami azért piszkálja a csőrömet. Az egyenruhát egy nagyon fontos dolognak tartom: a zoknitól a kalapig. Most a legjobb esetben a cserkészingre korlátozódik minden. A többi mellékes. Ahogy nézem a mostani cserkészeket, a leglehetetlenebb gatyákban, nadrágokban. Piros pettyes bugyogóban járnak… ez nagyon bántja a szememet.

Az egyenruha az összetartozásunkat fejezte ki. Mindenki egyformán volt öltözve. Ez egy nagyon pozitív dolog volt!

A vezetőinkkel is fegyelmezett, de baráti kapcsolatunk volt. Sok gyereknél a szülői gondoskodást is pótolták a vezetők.  Segítettük egymást is, igyekeztünk egymást az egyéni problémákban, tanulásban is segíteni.

Igazi cserkész szellem uralkodott.

Amíg a háború szét nem zilálta a társaságot, együtt is voltunk.

Téged az 1933-as Jamboree híre Farkaskölyökként ért.

Igen, akkor csak kétszer két napot tudtam lent lenni, családi problémák miatt. Nagyon bánatos is voltam, hogy nem tudtam ott lenni, de az is egy nagy élmény volt, hogy ekkor le tudtam menni.
Az Anonymusok adták a tábori rendőrséget. Igaz, hogy elég messziről, de láthattam Baden-Powellt és Horthyt is, mert pont akkor voltam lent, amikor ők is ott voltak. Láttam őket együtt, igaz messziről.

Farkaskölyökből aztán segédtiszt lettél.

1946-47-ben végeztem a segédtisztit, Lengyel Jóska volt a parancsnok. Az őrsvezető képzőt a háború előtti időkben, a gimnázium előtt csináltam meg. Annyira emlékszem, hogy féltünk az eredményektől, mert elég komoly követelmények voltak. Sajnos, már csak részleteiben emlékszem ennyi év távlatából.

Az 1947-es volt az utolsó tábor.

Dunaföldvár mellett, Bölcskén táboroztunk. Volt ott jó pár elágazás, szigetecske és jó nagy partfal. A partfalban pedig vájatok. Nem tudom kik és miért csinálták, de a Farkaskölykök azokba lettek elszállásolva. Szenzációsan jó volt.
Volt egy kielboatunk és nyolc hajónk, Hófehérke és a 7 törpe. Ezt a nyolc csónakot mi magunk, a saját kezünkkel csináltuk.
Felfogadtunk egy szakértőt, ő irányította a munkát, és mi pedig szépen megcsináltuk. Gyönyörű hajók voltak, a Kis-Dunán még sokáig működtek. Ezek kétszemélyes kajakok voltak, az enyém a Szende volt.
A plébános úr is lejött hozzánk a táborba, a kielboatban ült, a nyolc csónak meg követte, mert úgy félt. Aztán kint maradt a táborban misét tartott és ott is aludt.

Lajos bá’ a képen a felső sorban, középen.

Cserkészként a legkedvesebb élményed?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de az az időszak, amikor ezt a nyolc csónakot csináltuk. Akkor nagyon összekovácsolódtunk. Az nagyon csodálatos idő volt.

Mi lenne a tanácsod, üzeneted, amit a mai fiatalság, cserkészek számára üzennél?

A szeretet.
Az egymás megbecsülése.
A Baden-Powell-i szellem továbbvitele.
Ennek most más a kicsengése, mint annak idején volt, de az a lelkület kell, hogy segítse a cserkészetet.
Remélem, hogy a maiak mindent meg is tesznek azért, hogy a cserkészet működjön. Minél több tartalmat adjnak. A cserkészet ne csupán annyit jelentsen, hogy mikor felavatnak egy mellszobrot, akkor ott álljanak dekorációként. Hanem tartalmi munka legyen a cserkészmunka alapja, hogy legyen értelme az együttlétnek, ahogy, és amit annak idején  mi is átéltünk – ugyanazt gondolom és javaslom a mai fiataloknak.
Tudom, hogy nem lehet a két szituációt összehasonlítani:
Akkor a személyes kapcsolatra alapult minden.
Ma itt az internet, mindenkinek ott a kezében a telefon. Minden más.

Lajos bá’-t 100. születés napja alkalmából köszöntötte és a díjat átadta a X. kerület elnöksége.

“Nagyon köszönöm ezt a megemlékezést, és amíg még élek és eszemnél vagyok ezzel most egy cserkész történettel több marad az emlékezetemben.”