Légyrésen.com – és ami (akik) mögötte van

Ahogyan azt az oldalunkon is megfogalmaztuk:
“Kik vagyunk mi?: cserkészek, magyarok, katolikusok”

Úgy gondoltuk, hogy ez a három szó nagyon jól lefedi azokat az embereket – cserkészeket -, akik az oldal tartalmain dolgoznak. Mégis folyamatosan visszaérkeznek hozzánk cserkészek felől olyan kérdések, amelyekből érezzük azt a kíváncsiságot, kérdést, igényt sokatoktól, hogy: valójában kik vannak a légyrésen.com honlap és facebook oldal mögött?

Mi úgy gondoljuk, hogy az általunk közölt tartalmak önmagukért beszélnek.
Akik benne vannak a pezsgő cserkészéletben, azok láthatják, hogy ezeket az írásokat, idézeteket, anyagokat elkötelezett, lelkiismeretes cserkészek végzik, állítják össze.

A Légyrésen Szerkesztői Kör nem elbújni kíván, hanem azt a krisztusi magatartást szeretné munkája során követni és megvalósítani, ami példa a számunkra a Bibliából, mikor Jézus arról tanít bennünket, hogyan imádkozzunk, böjtöljünk, és adakozzunk:

“Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van.” Mt 6,1

“Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.”  Mt 6, 19-21.

“Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.” Mt 6,18

Úgy tekintünk a munkánkra, mint egy adakozásra, felétek. Amit tovább vihettek, használhattok, ami lelki épülésetekre szolgál. Szeretnénk ezért ezt az önkéntes munkát a “rejtekből” végezni, hogy ne a személyünk, hanem a tartalmaink, az általunk készített anyagok, játékok legyenek az elsődleges és központi helyen, ne pedig azok, akik készítették.

A célunk továbbra is egy olyan felület szerkesztése, aminek az értékközvetítés, a példamutatás, a hitéleti és lelki nevelés kiemelten fontos feladata a cserkészközösségben.

Mégis szeretnénk azok kedvére is tenni, akik kíváncsian kutatják, hogy kik vagyunk?

(Tesszük ez azért is, mert sajnos előfordult, hogy nem jelenhetett meg egy-egy cserkész témájú tartalom, mivel az interjú alany nem kapott engedélyt a vezetőjétől, hogy oldalunknak nyilatkozzon, mivel a szerkesztőség nem nyilvános.)

Néhányan vállalták, hogy névvel és arccal is bemutatkozzanak nektek a Szerkesztői Kör tagjai közül, a többiek viszont továbbra is a háttérből dolgozva igyekeznek értékteremtő munkájukkal segíteni minden cserkészt, aki az oldalra látogat.

Ha a későbbiekben kérdésetek van felénk, akkor az eddig is elérhető legyresen.szerk@gmail.com email címen, vagy a facebook oldalunkon keresztül tudjátok velünk felvenni a kapcsolatot, ahogy ezt eddig is, többen is megtették már.

A Szerkesztői Kör közösen dolgozik, tehát kérdéseitekkel, javaslataitokkal mindenképpen a közös email címen/facebook oldalon keresztül lépjetek velünk kapcsolatba, mivel a döntések és anyagok minden esetben egy többlépcsős, több szerkesztői korrektúrán mennek át – kérjük ezt tartsátok tiszteletben, és ne a most megismert néhány szerkesztőnket keressétek meg a további tagok kilétével kapcsolatban, vagy egyéb kérdés esetén.
Egyikünk sem fog azonnal és egyszemélyes választ adni semmilyen témban, kérdéssel kapcsolatban.

Köszönjük, hogy követtek bennünket, és ennyien érdeklődtök utánunk! Számunkra ez az elismerés!
Az oldal hitvallásáról itt olvashattok bővebben: https://legyresen.com/bemutatkozunk/

Szerkesztői Körünk néhány tagja:

Nagy öröm számomra, hogy a Légy Résen csapatának tagja lehetek, hiszen ma kifejezetten fontos, hogy a cserkészetben lefektetett erkölcsi értékeket minél több helyen láttathassuk. Úgy gondolom a Légy Résen mindenkinek/mindenkihez szól, cserkésznek vagy civilnek, tapasztaltabbnak és fiatalnak egyaránt.

Felvidéki cserkészként különösen fontosnak tartom, hogy az anyaországi és külhoni magyar cserkészközösség még közelebb kerüljön egymáshoz, jobban megismerhessük egymást és együtt képviselhessük a közös értékeinket.

Nagy megtiszteltetés ért mikor megkeresett a Légy résen szerkesztősége. Ezen megtisztelő feladat egyben hatalmas felelősséggel is jár, hisz hazai mozgalmunk nagyjai által lefektetett alapokra építve igyekszünk támaszt nyújtani minden korosztály számára. Fontosnak tartom a gyökerekhez való megalkuvások nélküli ragaszkodást és ennek továbbadását. A fiatalokban cserkészvezetői kötelességünk fellobbantani a maradandó értékek iránti elköteleződés lángját és felhívni figyelmüket az értékromboló olykor divatosnak tűnő jelenségekre.

Úgy gondolom az utat már lassan 110 éve kijelölték számunkra mely korszaktól, határoktól, és minden egyéb változástól függetlenül örökérvényű marad, így nekünk már csak az alkalmat kell megragadni és tenni amire fogadalmat tettünk a Jóistennek.

„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad,
annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe”.

Számomra Babits Mihály idézetében a cserkészet teheti még gazdagabbá az életet. A cserkészet a teljes élet értékrendje. Hálásan köszönöm a Légy résen szerkesztőinek, hogy együtt dolgozhatok velük egy cserkészfogadalmon és cserkésztörvényen alapuló értékrend mentén, azzal a céllal, hogy hozzájáruljunk gyermekeink, a jövő generációja, keresztény és magyarságtudatos neveléséhez, ezáltal fenntartva olyan cserkész közösségeket, amelyek aktívan tevékenykednek településük és hazánk életében.

Nagyon szívesem segítem a Légy résen munkáját amiben, és amivel csak tudom. Ez a honlap nagyon jó példája az önkéntes, és önszerveződő cserkész munkának. Az itt megjelenő írások olyan cserkész alapértékeket közvetítenek, amikben én is hiszek.
Nagy szükségét érzem annak, hogy a cserkészeten belül meg tudjuk őrizni azokat a hitbeli, erkölcsi és jellembeli értékeinket, amit a mai világunk egyre kevésbé képvisel.