Bemutatjuk nektek, hogy mi az az Össze-SZÖVŐ! Mutatunk képeket az elmúlt évekből, és mutatjuk mire számíthatsz! Bár verseny, de majd meglátjátok, a részvétel tényleg fontosabb! Minden linket megtaláltok a posztban, amire szükségetek lehet: több infóért vagy ha máris jelentkeznétek!
Szeretnénk nektek bemutatni egy nagyon jó programot, ami a cserkészet legfontosabb feladatára irányítja a figyelmet: az őrsi munkára!
Pontosan úgy, ahogy azt az első magyar főcserkész is megfogalmazta:
“A lényeg nem a tömeg és nem a látható; a lényeg, a cserkészetnek alapfundamentuma az őrs, a gyermeknek legszűkebb, sajátos, bensőséges szervezete.”



Ez több mint egy verseny! Játék és kihívás, ahol az őrsöddel együtt élhetitek át a kalandokat, ahol próbára tehetitek magatokat, barátokat szerezhettek és egy életre szóló élményt! Egy igazi, csak cserkészeknek szóló, cserkészes vetélkedő! Minden belevaló cserkészőrsnek ott a helye!
Bemutatjuk nektek röviden, hogy mi az Össze-Szövő, honnan indult, és hogyan alakult az évek folyamán:
– Első alkalommal MaKCseV néven 2011-ben szervezték meg a versenyt Erdélyben
– MaKCsev = Maros Körzet Cserkészeinek Versenye
– 2015-től a Romániai Magyar Cserkészszövetség összes körzetében megrendezték a vetélkedőt, és szövetségi döntőt is tartottak



– 2017-ben a Vajdasági cserkészek, mint egy külön körzet vettek részt a versenyen
– 2018-ban a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának összes tagszövetségében meghirdették a versenyt, ami innentől az Össze-SZÖVŐ nevet viseli.
– Össze-SZÖVŐ = Összmagyar Szövetségi Vetélkedő Őrsöknek
– 2021-ben már az USA-ban élő cserkészek és a Kárpát-medencében élő őrsök is részt vettek a vetélkedőn. 2021-ben 2 kontinensről, 12 országból, 5 Szövetségből összesen 55 őrs játszott, versenyzett együtt.
A járványhelyzet miatt a vetélkedő online került megrendezésre.

Na, de mi lesz idén???
Kik jelentkezhetnek és mire számíthattok? Röviden összefoglaljuk
– őrsök jelentkezését várják
– a saját szövetségedben előírt őrsi létszámmal lehet nevezni
– nevezni kiscserkész-cserkész-kósza korosztályban lehet, a feladatok életkornak megfelelően vannak összeállítva
– ha az őv. 5 évvel idősebb az őrsénél, akkor a verseny céljait figyelembe véve, segíthet az őrsének. Ugyanez vonatkozik a csapat- és rajvezetőkre is.
– minden feladatra egy hónapotok van
– a feladatokat a regisztráció után egy Google Drive-on osztják meg az őrssel
– 3 forduló van, amit online kell beküldeni
– a szövetségi döntőkbe azok az őrsök kerülhetnek be, akik az összpontszámnak legalább a felét megszerezték
– a kárpát-medencei döntőbe a szövetségek legjobb őrsei kerülnek be, korosztályonként egy őrs
Bővebben olvashattok a tudnivalókról: ITT
Szeretnétek jelentkezni? Még nem késő!
Megtehetitek 2022. január 31-éig, kattints ide: JELENTKEZÜNK!

Íme, az első forduló feladatai a csekész korosztály számára. Ha kcs. vagy kósza őrssel indultok, kattintsatok a saját feladataitokért: IDE

És mindezt kiknek köszönhetjük?
Szervezők
Balla Stefánia (RMCSSZ)
Halmágyi Ildikó (RMCSSZ)
Halmágyi István Levente (RMCSSZ)
Palugyai Masátné Dr. Koltai Mária (KMCSSZ)
Köszönjük a lehetőséget! Köszönjük a munkátokat! Jó munkát!