November 11. – Szent Márton napja
Szent Márton nevéhez sok legenda, néphagyomány kapcsolódik.
Sok helyen a Márton-nap ma már csak egy lámpás-libás felvonulás, ahol talán sokan már nem tudják azt sem, hogy miért a liba, miért a lámpás? És valójában ki volt Szent Márton?
Szeretnénk néhány szerintünk jó ötletet megosztani veletek, hogy november 11-e ne csupán egy libás-nap, egy lámpás felvonulás legyen, hanem ismertessük meg a cserkészeinkkel ezen népi hagyományaink gyökereit, eredetét, ismerjék meg Szent Márton életét, aki első olyan szentünk, aki nem vértanú a szentek között.
1. Szervezzünk közös ünneplést az egyházközségünkkel!
Nézzétek meg a Veszprémi Főegyházmegye rövid videó részletét, akik egy nagyon jó kezdeményezést indítottak el:
A videó jó példa arra, hogyan tudjuk a hitünket és a néphagyományunkat együtt megélni. Hogyan tudunk cserkészként a saját egyházközségünk életében részt venni, az ünnepeket közösen megélni, és legfőképp jó példával elől járni, a magyar hagyományokat újból életre kelteni. Érdemes végighallgatni Stadler László Dezső atya szavait, aki 2015-ben a Regina Mundi plébánia vezetője volt, (Most Balatonederics plébánosa – 2021.- a szerk.) és aki nagyon szépen elmondja, hogy ők hogyan, és miként szervezték meg és ünnepelték Szent Márton napján.
2. Olvassátok el, dolgozzátok fel közösen őrsin Szent Márton életét, legendáit!

Ehhez segítségül készítettünk egy rövid, egyszerű, cserkész-kiscserkész korosztály számára befogadható anyagot.
Az életrajz szövege alapján kitölthettek egy kvízt is, amit ezen a linken találtok:
https://legyresen.com/szent-marton/
3. Készítsetek Márton-napi lámpást

Megcsináltuk a legegyszerűbb, leggyorsabb és nagyon mutatós lámpást, amit akár a legkisebbekkel is el tudtok készíteni egy őrsi alatt is.
Innen tudjátok letölteni, hogyan kell elkészíteni. Az elkészítés lépéseit fotókkal segítettük:
https://legyresen.com/szent-marton/
4. Készítsetek Márton-napi libát

Mi egy alapanyagot választottunk ki: a fehér papírtányért.
Erre hoztunk több, nagyon egyszerű ötletet, amit képek alapján bárki el tud készíteni. Ezek egyszerűbb formák, amit aztán ki-ki korosztályához, képességei szerint tud még tovább díszíteni. További ötleteket a linken találtok.
https://legyresen.com/szent-marton/
5. Szent Márton színező

A legkisebbeknek készült, vagy bárkinek, aki szeret színezni. Gondoljunk a mostanság divatos felnőtt színezőkre, tehát akár egy igen művészi színezést is bevállalhat valaki.
Sőt, ha visszaküldi, megosztjuk a facebook oldalunkon is! Csak a képzelet szab határt.
Összesen hét, különböző stílusú kép közül választhattok ezen a linken: