Egy olyan Eucharisztikus Kongresszusról szóló beszámolót készítettünk nektek, ami mindenképp különlegesnek számít az eddig megjelent interjúk, és beszámolók között.
Különleges abban, hogy bár mindegyik résztvevője cserkész, mégis mindegyikük másképp, más szerepben vett részt a NEK-en.

Különleges abban is, hogy mindegyikük más-más csapatban, cserkész életük különböző szakaszaiban járnak, mégis van bennük a cserkészeten kívül még egy közös pont: egy iskolába járnak, egy osztályközösséghez tartoznak.

A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium 9.b osztályának egyik tanulója segítségével készült az interjú, amit sok szeretettel osztunk meg veletek.
A kérdések nagy része azonos volt, mégis a válaszok nagyon sokrétűek és érdekesek, és egyszerre hasonlóak és különbözőek.

Tomi – a cserkészekNEK önkéteseinek csapatában teljesített szolgálatot

Lovell Tamás vagyok, 15 éves, római katolikus és a 293. sz. Szent Kapisztrán csapatban cserkészkedem. A NEK-önkéntességről az egyik osztálytársam anyukájától értesültem, aki hirdette ezt a lehetőséget.
Amikor hallottam erről, akkor én azonnal jelentkeztem önkéntesnek. A NEK előtt is sok önkéntes munkát vállaltam már. Voltam vívó versenyen is önkéntes, és rengeteg cserkész rendezvényre is eljárok segítőnek. Így volt már tapasztalatom, hogy ez tulajdonképpen mivel is jár. Tudtam azt is, hogy ezek jók szoktak lenni. Nem csak az élményeimet növeli, hanem a tudatosságomat, a felelősséget is. Szeretem ezt csinálni, és ez beleszámít az 50 órámba is. Egy ilyen helyen rengeteg új barátot is meg lehet ismerni, tapasztalatot szerezni, ezért gondoltam, hogy ide is eljövök.
A csapatomból rajtam kívül még a parancsnokom jött el, aki a nyitó misén és a pápai zárómisén is ellátott önkéntes feladatot.

Péntek kivételével egész héten kint voltam a Kongresszuson. A Műegyetem Kollégiumában laktam, mert úgy gondoltam, hogy egyszerűbb lesz, ha ott lakom. Reggel általában 6:30-kor keltünk. Öltözködés után Laudes imádsággal indítottuk a napot, majd megreggeliztünk. Ezt követően vagy a Hungexpo-ra, vagy a Hősök terére mentünk segíteni. Adtak nekünk uzsonnát is és este meleg vacsorát kaptunk. Délután 16:30 körül értünk vissza a koleszbe, és utána kezdődött az “esti blokk”. Ez alatt letusoltunk, átöltöztünk, kényelmes ruhát vettünk. Rengeteg programot szerveztek nekünk. Vagy ezen vettünk részt, vagy társasoztunk, játszottunk. Volt egy nagyon jó játék, a Mr. X, ahol a városban futkározva kellett elkapni a másikat. Ez nagyon jó volt, nagyon jól megcsinálták a szervezők.

A NEK alatt elég sok munkám volt. Ezek közé tartozott például, hogy egy áldoztató papot kellett elkísérnem a helyére, és egy zászlót tartani, hogy tudják, hol van az áldoztató pap. A Hungexpo-n tolmácsgépeket osztottam és magyaráztam el a működését, álltam az információs pultban, pakoltam székeket a Hősök terén, vagy a Hungexpo-n az ebédnél koordináltam az embereket.

Sok szabadidőnk nem volt, ha volt, akkor megpróbáltunk egy kicsit pihenni. Sokszor voltunk fáradtak, de a hangulat jó volt, és nagyon sok új barátot szereztem ez alatt a hét alatt.
Sok élmény és benyomás ért. Ezek közül nehéz kiemelni, mi volt az, ami meghatározó volt. Talán az, hogy éreztem Isten jelenlétét a szolgálatomban, a segítségemben, még ha ez egészen apró is volt.

Egyszer nem jött az áldozó pap, akit kísérnem kellett volna, és így nem volt munkám. Isten azonban gondoskodott rólam, mert más feladatot adott: odajött egy néni és megkérdezte, hogy a Margitszigeten mikor és hol lesznek programok. Akkor én voltam ott neki, és megpróbáltam segíteni. Bármikor is jött egy ilyen helyzet, egy csalódottság, úgy éreztem Isten ott van, és valahogy mindig fel tud dobni.

Van még egy történetem. A Kossuth téri fáklyás körmeneten én is fáklyával vonultam végig az Andrássy úton. Ez annyira szuper élmény volt, hogy nem tudom kifejezni, hogy milyen érzés volt. Az emberek rám néztek, csupa szeretettel, látszódott az arcukon, hogy megköszönik, hogy ott vagyok. Nem szavakkal, csak a tekintetükkel. Ez csodálatos volt. Ezt így szavakkal nem nagyon tudom kifejezni, mert ezt ott kellett átélni, ehhez ott kellett lenni és megélni.

Mi önkéntesek szinte folyamatosan szolgálatot láttunk el. A Hungexpo-n nem tudtam ott lenni sok előadáson és tanúságtételen, mert mondjuk nem oda voltam beosztva, vagy nem kaptam időt rá. Böjte Csaba beszédén azonban ott voltam. Én úgy vagyok, hogy most konkrétan nem tudok mondani olyan gondolatokat, amiket ott hallottam, nem tudom felidézni őket és visszamondani, de valahol a fejemben mégis ott vannak. Azt érzem, hogy ezek lelkileg beépültek, és amikor szóba jön egy-egy téma, akkor nem is veszem észre, de maguktól elő tudnak jönni. Most is így érzek a NEK után.
A lelki tapasztalatok mellett nagyon sok másfajta jó élményem is volt. Azokkal a srácokkal, akikkel itt megismerkedtem rengeteget hülyéskedtünk, zenét hallgattunk, bulizgattunk a pihenő időben. Egyik alkalommal, mikor a Hősök terén a székeket pakoltuk, akkor már az egész társaság hangulata kezdett leülni, fáradtak voltunk, és a lelkesedés egy kicsit alább hagyott. Akkor az egyik haverommal egy rögtönzött Queen koncertet adtunk elő, hogy feldobjuk a többieket. Ezek is, ilyenek is kellettek, hogy a sokszor nagyon sok és fárasztó munkát végig tudjuk csinálni és másnap mosolyogva tudjuk folytatni.

Voltak olyan programok is, amit nekünk cserkészeknek szerveztek. Volt külön misénk is, amit a Táborkereszt elnöke, Gergely atya tartott. Utána tábortűz volt, ahol Ekler Lucával lehetett beszélgetni, ő is mesélt, és körbeadta az olimpiai aranyérmét.

A hét során az iskolai dolgokkal eléggé elmaradtam. Pótolni menet közben nem nagyon volt lehetőség, és időm sem volt foglalkozni vele. Mikor visszajöttem az iskolába, akkor a tanárok elnézőek voltak, sok dicséretet kaptam, hogy én vállaltam ezt az önkéntességet, és az osztályfőnököm is nagyon jól fogadta, mert ő is nagyon benne van az ilyen dolgokban.

A legnagyobb elismerést, ahogy már említettem, a Kossuth téri körmeneten éltem meg, ahogy az az ezer ember rám nézett. Nekem az elég volt. Bár voltak olyanok is, akik személyesen jöttek oda, ismeretlenek, és mondtak köszönetet.
Én akkor ugye fáklyát tartottam. Volt, aki odajött, és a kis mécsesét meggyújtottam a fáklyáról. Ez egy olyan apró cselekedet, szinte semmiség, mégis ez is olyan sokat számított nekik. Ezt megélni, ez volt az elismerés, meg ami odafentről jött.

Azt szeretném üzenni azoknak, akik nem voltak, hogy sajnálom, hogy nem jöttek el, mert egy elmondhatatlan élmény volt. Úgy érzem, ilyet nem fogok átélni még egyszer az életemben. Itt nem csak az Istennel való kapcsolatom, de emberi kapcsolataim is bővültek. Ez nagyon megfogott engem, csodálatos volt. Ezen kívül rengeteg tárgyi dolgot kaptunk, amik nagyon jók, nagyon sok van, és nagyon jól néznek ki! Szóval szerintem legközelebb jelentkezzetek és vegyetek részt ti is hasonló munkában, mert nem bánjátok meg!

Gergő – NEK önkéntesként teljesített szolgálatot

Gácsi Gergő vagyok, római katolikus, 14 éves és a 148-as cserkészcsapatba járok. A NEK önkéntességről egy ismerőstől hallottam.
Cserkészként a cserkészek-NEK csapatba jelentkeztem, ami valamilyen félreértés miatt nem jött össze, de így is egyértelmű volt, hogy maradok az önkéntes munkánál, a NEK-csapatban.

Augusztus elején döntöttem el, hogy jelentkezem, mert amiket hallottam róla, az nagyon megtetszett. Számomra ez arról szólt, hogy segíteni lehet, hogy az önkéntes szolgálattal mások lelkének feltöltődésében vehetek részt. A mindennapokban is szeretek külső szemlélő lenni, ezért úgy gondoltam, hogy ha én nem is tudok részt venni mindenben, de másokat hozzá tudok ehhez segíteni. Szerintem ez volt az önkéntes munka lényege, és nekem ez tetszett.

A NEK-csapatban nagyon jó volt a légkör. Nem hasonlított egyáltalán a cserkészek-NEK csapathoz, de ettől még nagyon jó volt. Mi is több százan voltunk, pontosan nem is tudom hányan, de nagyon sokan. Összesen 6 napot szolgáltam, hétfőtől szombatig. A Hungexpo-n az A-épületben volt az önkéntesek központja. Fent az irodában reggeliztem, az F-épületben volt az ebéd, és ha vége volt a programnak, akkor otthon vacsoráztam, mert én otthon laktam.

Reggeli után kaptam meg, hogy mit csináljak, aztán amíg az véget nem ért, addig ott voltam. Ebéd után kaptam meg az új feladatot, és mikor elmentek a vendégek, akkor volt vége a munkának a Hungexpo-n.
A feladatom többnyire az volt, hogy a VIP kapuban ügyeltem arra, hogy ott csak azok jöjjenek be, akik rendelkeznek engedéllyel, és akik nem, azokat eligazítsam, hogy hova kell menniük.
A hét során sok mindenkit megismertem, barátokra találtam. Ha volt szabadidőnk, akkor sok mindent csináltunk. Attól függően, hogy mihez volt kedvünk. Volt, hogy csak körbe-körbe rollereztünk, de olyan is, hogy egy békával játszottunk. (béka = kerekes, villás raklapemelő – a szerk.)

Számomra a NEK-en eltöltött időszakban a legmeghatározóbb élményem az emberek hálája, mosolya volt. Az, hogy tényleg látszott, hogy valami tetszik nekik. És az, hogy nekik tetszett, az nekem is tetszett.
Sajnos a beosztások néha furcsán jöttek ki. Nem mindenki tudott azon a programon részt venni, vagy szolgálatot vállalni, ahol szeretett volna. Így én sokszor nem akartam, hogy mások lemaradjanak valamiről, amin szeretnének ott lenni, ezért inkább én maradtam le róluk. Néha azért én is hallottam a tanúságtételekből egy-egy történet részletet.

A szombat éjszakai székpakolás végén, – minden székpakolás után kaptunk rengeteg pizzát – akkor volt egy nagyon jó pizzázós program. Általában a főprogramokon vettem részt, utána, ha vége volt a feladatoknak, szolgálatnak, akkor hazamentem, mert otthon szerettem volna lenni, hogy pihenjek másnapra, mert azért kimerítő volt egy-egy nap.

Lehetőségem volt részt venni azon a szeretetlakomán is, amin Erdő Péter bíboros atya is jelen volt. Számomra ez az esemény azt jelentette, hogy elfogadjuk egymást. Erre kitűnő példa volt, hogy mindenféle rangú, nevű ember volt együtt, együtt ültek, együtt étkeztek, egy asztalnál. Illetve nem egy asztalnál, mert ahhoz óriási asztal kellett volna.

Erdő Péter bíboros atyával személyesen nem beszéltem, de a mellette lévő asztalnál ültem, úgyhogy nagyon jó volt. A személyes benyomásom az volt, hogy nagyon kedves és alázatos ember. Ez is egy olyan élmény volt, aminek jó volt része lenni.

Mivel én otthon voltam a héten, próbáltam az iskolai dolgokkal is foglalkozni, délután pótolni, de mivel egy heti tanagyagot kellett bepótolni, ez szinte lehetetlen volt, nem sikerült mindent megcsinálni. A tanáraim szerencsére megértőek voltak, sőt kifejezetten tetszett nekik, hogy én a NEK-en voltam, mint önkéntes.

Egyébként a héten is kaptunk, kaptam én is elismerést. Néha egészen kis dolgok miatt is. Például az egyik nap azt a feladatot kaptam, hogy azokhoz az asztalokhoz, ahol elfogy a víz, vigyek flakonos vizet. Azok a köszönömök és elismerések, amiket akkor mondtak, azok nekem nagyon jól estek.

A hét számomra félig-meddig kikapcsolódás volt, a sok munka ellenére, és mégis lelki feltöltődés is. És nem csak nekem, a többieknek is, azáltal, hogy mi ott dolgoztunk a háttérben. Szerintem, akinek lesz rá lehetősége, menjen el a következő ilyen programra, szolgálatra.

Kinga – aki egy NEK programon vett részt

Selmeczi Kinga vagyok, római katolikus, 14 éves, és a 914-eseknél vagyok cserkész.
Az Eucharisztikus Kongresszuson való önkéntességről az osztálytársaimtól hallottam, de a cserkészek is folyamatosan kerestek és kérték az önkéntesek jelentkezését. Én nem jelentkeztem, mert inkább nagyobbakat kerestek. Őrssel és vezetővel tudtunk volna menni, de ezt nem tudtuk kivitelezni.
A mi csapatunkból csak egy önkéntes vett részt a NEK-en. Én nem nagyon szoktam ilyen jellegű felhívásra jelentkezni, de most, ahogy olvastam a beszámolókat, híreket ezekről a dolgokról, jónak tűnik. Szóval, kedvet kaptam hozzá.
Mivel a nyitó és záró misén nem tudtam személyesen részt venni, ezeket közvetítésről néztem végig. A tévén keresztül is átjött, hogy mennyire jó lehetett ott lenni.

Személyesen Robert Sarah bíboros miséjén voltam, ami Gazdagréten volt. Róla a családon belül hallottam, és a misére is félig családilag mentünk, apukámmal és a testvéremmel. Mindhárman cserkészek vagyunk, így egyenruhában mentünk.
Én nem ismertem a bíboros életét, ezért előtte elkezdtem olvasni egy könyvet, ami az életéről szól, Isten vagy a semmi a címe. Még nem olvastam ki, és elég nehéz is néha a szövege, de az elején a gyermekkoráról van szó, hogy ő Afrikában, Guinea egyik legkisebb falujában született, egy afrikai törzs tagjaként, és egy egyszerű, kör alakú kunyhóban lakott, ami vályogból készült.

Nekem nagyon furcsa volt, mikor ránéztem a szentmisén, hogy ő egy bíboros, és közben pedig egy olyan helyről jön, mint amit a Sivatagi Show-ban láthatunk. Olyan hihetetlennek tűnt az egész.

Korán odamentünk a templomba, ahol nagyon sokan voltak, és bent nagyon meleg is volt és a szentmise jó két órát tartott. A bíboros atya olaszul és latinul misézett, de a prédikációt tolmácsolták szerencsére. Egyébként kaptunk egy kis füzetet, amiben minden ima és ének le volt írva latinul és a szövegek olaszul is. Minden benne volt a könyvben, ami elhangzott, így teljesen jól lehetett követni a misét. A szentmise szeptember 8-án volt, Kisboldogasszonykor, ezért a prédikációban is sok szó esett Máriáról és az ő családjáról. A szentmise végén Sarah bíboros atya azt mondta nekünk, akik ott voltak, hogy Szűz Mária oltalmára bízza Magyarországot, és hogy rá bízza az országunk hitét, hogy erősítse meg. Ez egy nagyon jóleső érzés volt.
A mise végén találkoztam Barsi Balázs atyával, aki dedikálta nekünk az egyik könyvet, amit ő fordított és Sarah bíboros írt.

Ezen a misén sajnos nem találkoztam cserkészNEk-es önkéntesekkel. Én nem voltam ugye önkéntes, de volt egy olyan lehetőség, amin részt vehetett minden cserkész, aki nem volt önkéntes. Ez egy NEK-különpróba, ahol három feladatot kellett teljesíteni.
Az egyik valamilyen szolgálat volt, aztán volt egy olyan rész, hogy vegyünk részt valamilyen lelki programon, a harmadik pedig egy hitünket-növelő vagy erősítő feladat volt. Vagyis valami olyan dolgot kellett csinálni, ami a hitünkben erősít meg bennünket. Pl. egy kiállítás megnézése vagy előadás.
Ezen részt vettem az őrsömmel. A szolgálatunk az volt, hogy részt vettünk egy templom kitakarításán, a lelki program egy közös szentségimádás volt a templomunkban, és a harmadik, az előadás az egy katekézis volt, amit egy diakónus tartott. Ezaz Eucharisztiáról szólt és arról, mennyire fontos a szentmise, mekkora a súlya. Egy mesés példán keresztül magyarázta el, ami egy öregasszonyról szólt, aki kenyeret kér egy nagyon előkelő cukrászdában.

Azt még nem tudom, hogy sikerült-e a próba, mert szeptember végéig kellett beküldeni a beszámolót és a fényképeket. Mivel mindent teljesítettem remélem, hogy megkapom a felvarrót, ami azért is fontos számomra, mert a dédipapám 1938-ban részt vett cserkészként az Eucharisztikus Kongresszuson.

Jávor Balázs tanárúr – a 9.b osztály osztályfőnöke

A cserkészet életforma, tehát mindig is cserkész maradok, bár pár éve már nem végzek aktív cserkészmunkát. A 205. sz. Zrínyi Miklós Cserkészcsapatban cserkészkedtem, mint őrsvezető.

Jelenleg a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium 9.b osztályát vezetem immár 3 éve. Németet és hittant tanítok nekik az osztályfőnöki órákon kívül.
Az osztályomból volt, aki önkéntes feladatot vállalt az Eucharisztikus Kongresszuson. A részvételnek voltak alsó életkori megkötései, és az én osztályom épp súrolja az alsó korhatárt, de nagyon büszke vagyok rá, hogy ketten, egy nap híján, az egész hetet végig szolgálták.

A katolikus iskolák egyébként is kifejezetten támogatták a NEK-es programokon történő részvételt – a korosztálynak megfelelően. A fiatalok az önkéntes munkájukat a kötelező 50 órás közösségi szolgálatba is be tudták számíttatni. A mi iskolánk elfogadta a szülői kikérőt is, tudtuk, hogy nem él vele vissza senki sem. Ennyire már ismerjük egymást és megbízunk egymásban.
Az osztállyal a NEK nyitó rendezvényén és szentmiséjén közösen vettünk részt, az egész iskolával együtt. Így utólag úgy látom, jobb lett volna több programon is részt venni.

Mint hitoktatónak komoly kihívás, hogy ennek a korosztálynak a tanításában a “száraz” elmélet mellett a közös imádság, a lelki élet, a szentségimádás is szerepet kapjon az óráikon.
A NEK kapcsán sokat beszélgettünk, megnéztünk egy videót amiben Fábry Kornél atya beszél a Kongresszusról. Bepillantottunk online egy tanúságtételbe, sőt a gyerekek csoportmunkában egy saját, fiktív verziót is létre hoztak, amit megosztottunk egymással.

Nagyon szép élményem volt az osztállyal a múlt héten egy közös énekléssel egybekötött imádság alkalmával. Kamaszokkal nem könnyű énekelni, de most mégis úgy zengett az osztály… Mi tagadás, elérzékenyültem.

A közösségi ima, ének adja a legnagyobb teret számukra, hogy megnyíljanak, hiszen minden mást is barátokkal szeretnek csinálni.
Azt gondolom, a NEk nagyon jó ötleteket adott számomra, mint hittan tanárnak, amiket hittan órákon is kamatoztatni tudok majd.

fotók: https://www.facebook.com/nek2021; https://www.facebook.com/nek2020.cserkesz; Magyar Kurír; Apostol Tv