Robert Sarah bíboros homíliájának teljes szövege, melyet az Eucharisztikus Kongresszuson a Gazdagréti Szent Angyalok templomában mondott 2021. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján.

Püspök testvéreim! Kedves Fivéreim és Nővéreim!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma az Eucharisztikus ünneplés főcelebránsa vagyok. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején, amely az egész ország, de az egész világ számára is a kegyelem pillanata. Az ünnep, amelyet ma ünneplünk a keleti és a nyugati egyházak közös ünnepe.

Szeptember 8-a jeruzsálemi Szent Anna Bazilika felszentelésének napja, amelyet a hagyomány szerint azon a helyen építettek, ahol Szűz Mária szülei, Joakim és Anna laktak.
A bizánci egyházakban azt mondják Máriáról, hogy ő a Mennyország Földje, vagyis az az anyaméh, melyet az emberiség felajánlott az Úrnak.

A mai ünnep minden ember számára nagy örömre ad okot, mert Szűz Mária által adatott minden nép és minden nemzedék megváltója. Ezen a napon emlékezünk a hagyomány szerint Szűz Mária születésére, aki szent és áldott szülőktől, Joakimtól és Annától született.
A Szűzanya nélkül nem lett volna Jézus.

Mária születésével kezdődik tehát az üdvösség-terv, amelyet Isten gondolt ki az emberiség számára. Máriát az Úr kigondolta, és kiválasztotta, hogy ő legyen az Újszövetség Szekrénye.
Mária szentül, tisztán, szeplőtelenül és kegyelemmel teljesen született, hogy méltó legyen arra, hogy megszülje Jézus Krisztust, Isten egyetlen fiát, a Szentek Szentjét.
Mária gyönyörűnek született. Nem csak lelkének szépségéről beszélek, amelyhez a bűn árnyéka sem fér, és olyan ragyogóan tiszta volt, hogy Isten, mint tükörben látta magát benne.

A liturgia “Tota pulchra”-nak nevezi őt: egészen szép vagy ó, Mária, ragyogó vagy lélekben és testben egyaránt.
Liguori Szent Alfonz Mária azt mondja: biztos, hogy Mária lelke volt a legszebb lélek, amelyet Isten teremtett. Sőt, az Ige megkoronázása után is ez volt a legnagyobb mű, és önmagában véve is a legméltóságosabb, amelyet a Mindenható e világon tett.
A legszentebb Mária, az ő ragyogó szüzessége és szeplőtelen tisztasága emlékeztet bennünket saját életszentségre szóló hivatásunkra.
Mi is, amint mondja Szent Pál az efezusiaknak, Isten, a mi Atyánk, kiválasztott bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által akarata és tetszése szerint fogadott gyermekeivé legyünk.

A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe nem csak arra hív minket, hogy kifejezzük gyermeki szeretetünket, hálás csodálatunkat édesanyánk iránt, hanem arra is, hogy mi is növekedjünk az életszentségben, a szüzességben, és a szív tisztaságában.
Ezért arra kapunk meghívást, hogy örüljünk a Boldogságos Szűz Mária születésének, mert általa kaptuk meg az utat, amely az Isten gyermekeiként kapott hivatásunk teljes megvalósításához vezető út. Krisztus megváltott minket és arra hívott meg, hogy hozzá hasonlókká váljunk. A mi sorsunk az, hogy Krisztus képmásához hasonlóvá váljunk.

A mai nap olvasmányai is azt emelik ki, hogy milyen alázatosan és radikálisan kell megélnünk az életszentségre szóló meghívásunkat.
Isten úgy dönt, hogy nem a hatalomban, hanem az alázatban és a kicsinységben akar megnyilvánulni. Lejön, és egy kis názáreti faluban élő szegény lány által jön el. Nem egy fenséges palotát, egy hatalmas országot választ a Fiának, hanem egy barlangot egy aprócska faluban, mindközött a legkisebb faluban.
Ezért sok zsidó nem hitt abban, hogy Jézus a Messiás. Olyan Messiást vártak, aki nemesebb, nagyobb, hatalmasabb helyről származik.

A zsidók, csak úgy, mint korunk sok embere, meg van győződve arról, hogy az ember üdvössége a saját vagyonától és képességeitől függ.
A mai világban, ebben a globalizált és fényűző társadalomban, a szegény ember az az ember, akinek nincs hatalma, akinek nincs pénze, aki nem rendelkezik nagy tudással, akinek nincs hírneve az egy halálraítélt, haszontalan ember.
Minden a hatalomra, a gazdagságra, és a birtoklásra összpontosul ahelyett, hogy hagynák magukat újból Isten képére és hasonlatosasságára formálni.
Ez a gondolkodás és cselekvésmód vezetett oda ugyanis, hogy megfeledkezünk Istenről.

Szent II. János Pál és XVI. Benedek valamint most Ferenc pápa is többször azt mondták, hogy a posztmodern ember túlságosan az anyagi javakra koncentrál, és úgy alakítja az életét, mintha Isten nem is létezne. Még a keresztények is igazi csendes hitehagyásban élnek. Nyugati társadalmunk számára Isten meghalt, és mi vagyunk azok, akik megöltük őt.

Például az abszolút szabadság keresése, az emberi törvények és Isten törvényeinek tagadása, a család felbomlása, vagy Isten teljes elutasítása pontosan ebből a hitehagyó hozzáállásból ered, amelyet az ember állít a helyére.
Az ember nagy vágya a teljes szabadság és úgy gondolja, hogy ezt csak úgy érheti el, ha megszabadul Istentől, akit úgy tekint, mint aki szabályokat, korlátokat szab, amelyek a modern gondolkodás szerint csökkentik az igazi szabadság lehetőségét. Az ember azonban csak akkor lehet igazán szabad, ha ragaszkodik Isten parancsolataihoz és Jézus Krisztus evangéliumához.

Ne felejtsük el, hogy amikor Isten nélkül cselekszünk, akkor az ember élete is veszélyben van.

Még az a fejlődés is, amelyet a társadalom elért, nem vezetheti el az embert az igazi boldogsághoz. Az Istent kizáró fejlődés ugyanis soha nem hoz igazi emberi növekedést, vagyis igazi emberi fejlődést. Teljes mértékben emberi életet élni csak akkor lehetséges, ha hagyjuk, hogy Isten vezesse és irányítsa létünket és személyes történelmünket.
A jelen nehézségei nem szabad, hogy megijesszenek bennünket, mert, ahogy Szent Pál emlékeztet bennünket: Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik azoknak, akik az ő végzése értelmében meghívást kaptak, hogy szentek legyenek.
Ezért arra kaptunk meghívást, hogy mindig bízzunk Istenben, mert boldogságunk és üdvösségünk egyedül tőle függ.

Nem mi magunk üdvözítjük önmagunkat, hanem Isten az, aki a mi üdvösségünk szerzője, Fia, Jézus által, aki Szűz Mária által jött a világra. Szűz Mária folyamatosan mutatja nekünk, hogy menjünk Jézushoz, aki minden ember életének és üdvösségének kezdete.
Az Istenanya az első “Élő Tabernákulum” a történelemben. Jézust a méhében hordozta és átadta őt az embereknek, mint a szentséghez vezető utat és életünk táplálékát.
Szűz Mária az Eucharisztikus asszony, aki támogat bennünket abban, hogy teljesen engedjük magunkat táplálni Fia, Jézus által, aki jelen van az Eucharisztiában.

Emberileg szólva nehéz lehet elhinni, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és vére valóban jelen van a konszekrált ostyában és borban, és mégis, hitünkben ez a legigazabb valóság. Jézus valóban jelen van Testével és Vérével és Istenségével a kenyérben és a borban.
Az isteni fény a hit, amely által meglátjuk az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust. Az ő Teste nem néma, nem mozdulatlan, mint egy bálvány, hanem lát, beszél, hallgat. Egészen átadja önmagát azoknak, akik be akarják őt fogadni, és továbbra is közli szeretetének evangéliumát a zűrzavarban, a tanbeli és erkölcsi zűrzavarban, életünk és e világ bizonytalanságaiban.

Szabadításról, békéről beszél, velünk van, és ezért álljunk meg és szemléljük. Ez valóban olyan Test, amely elkísér bennünket életünk különböző évszakaiban, attól kezdve, hogy először fogadtuk őt magunkhoz meghatódva és csodálkozva, elsőáldozásunk alkalmával.
Minden alkalommal, amikor vele táplálkozunk, legyen olyan, mint az első alkalom! Mindig döbbenjünk meg, és legyünk meghatódva egy olyan nagy Szeretettől, amely lakást vesz bennünk!
Ez a kenyér soha nem válik joggá, nem lehet megvenni, nincs ára számunkra, számítók számára, akik azt hisszük, hogy semmit sem lehet ingyen csinálni. Ez olyan Test, amely megtanít minket szabadon szeretni, ez Isten szeretetének Teste.
A szeretet mindig ajándék, az élet mindig ajándék, Jézus az Eucharisztia által mindegyikünkben lakozni akar és át akar alakítani bennünket magában. Eggyé akar tenni minket magával, és ez a legnagyobb csoda: Jézusban lenni.

Az Eucharisztiában Jézus lakik bennünk, mi pedig benne lakunk és együtt éljük ugyanazt az életet. Az Eucharisztiában együtt ugyanazt az isteni életet éljük. Az ő Teste és Vére által adatik meg nekünk az örök élet úgy, ahogyan Jézus mondja nekünk János evangéliumában: Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon, mert az én testem valóságos étel és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.
Az üdvösséget tehát csak Jézus által kapjuk meg.

Kedves Barátaim!

Helyezzük életünk középpontjába az Eucharisztikus Jézust és életünk újra kivirágzik, mert valóban az élet, a béke, és a szeretet kimeríthetetlen forrása.
Amikor fáradtak vagyunk, fájdalom ér bennünket, megpróbáltatásoktól szenvedünk, aggódunk, akkor térdeljünk le az Eucharisztikus Jézus előtt! Imádjuk őt teljes szívünkből, és tapasztaljuk meg, hogy újjászületünk belőle! Az Eucharisztia újjászületést és életet ad.
Térjünk vissza oda, hogy újra határozott jelentőséget tulajdonítunk a szentségimádásnak mindennapi életünkben!
Adjunk át minden nap néhány percet az Úrnak, térdeljünk le az ő Eucharisztikus jelenléte előtt és csendben éljük meg imádságunkat!
Letérdelni és csendben imádni: ez a helyes emberi módja annak, hogy Isten fensége előtt álljunk. Isten fensége alázatosan, de valóságosan jelen van az Eucharisztiában.
A hittel, szeretettel és reménnyel megélt csendes imádságban ugyanis erősödik keresztény életünk, mert a csendben lehetőséget adunk Istennek, hogy szóljon a szívünkhöz és megmutassa nekünk a követendő utat.
A mindennapi imádságban felfedezzük, hogy Isten lakóhelye a csend. Isten csendben lakik és csendbe burkolózik.

A modern ember éppen azért veszett el, mert már nem fordít időt az imádságra, és különösen a csendes imára. Így fáradhatatlanul “részt vesz”, ezért szüntelenül tevékenykedik, és zajos cselekvést végez, ami elpusztítja a belső életre való képességét.

Ez a pandémiás időszak sokaknak adott lehetőséget arra, hogy újra felfedezzék a csend és a személyes ima értékét. Arra kényszerültünk, hogy otthonunkban maradjunk, így lehetőséget kaptunk arra, hogy első kézből tapasztaljuk meg, hogy a lázas cselekvésen túl, – amely még akkor is folytatódhat, ha otthon maradunk, – ott van a kontempláció dimenziója, amely az embert a bizalom alázatos magatartásába helyezi.
A csendes szemlélődésen keresztül visszanyerhetjük valódi kapcsolatunkat Istennel, és következésképpen önmagunkkal is, mert azáltal, hogy elmerülünk Istenben, jobban el tudunk merülni önmagunkban, és világossá válik számunkra, hogy kik is vagyunk valójában: az ő drága teremtményei és a keresztségben az ő kedves gyermekei, akiket drága áron, vérének árán szerzett meg szeretett Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus.

Sajnos, a mai ember, aki megölte Istent, azt gondolja, hogy az imádkozás időpocsékolás. Még a szentek, még azok is, akik a leginkább cselekvő szeretetnek szentelték magukat, mint Kalkuttai Teréz Anya, megtanítottak minket arra, hogy a szeretet minden nagy műve az imádásból, imádságból és a csendből születik.

Kedves Fivéreim és Nővéreim!

Vágyakozzunk arra, hogy életünkkel elvigyük Istent a világba és akkor leszünk igazán Isten gyermekei és Krisztus tanítványai.
Ennek a reménynek a tudatában kérjük Jézust az Eucharisztiában, hogy töltsön be minket jelenlétével, hogy mindennapi életünkben az ő jelenlétének sátraivá tegyen minket, ahogyan Szűz Mária is az volt!

Köszönöm a türelmeteket, hogy meghallgattatok és Isten áldjon meg benneteket mindig. Ámen.

A záróáldás előtti, nekünk szóló üzenete:

Mielőtt befejeznénk a szentmisét, szeretnék köszönetet mondani plébános úrnak, s mindannyiotoknak, akik itt jelen vagytok.
Ezt a szentmisét nagy örömmel, sok reménnyel és hittel azért mutattam be, hogy a Szűzanya oltalmára bízzam Magyarországot. Országotoknak szüksége van a szentséges Szűzanya anyai oltalmára!
A szentmise során azt kértem a Szűzanyától, hogy erősítse meg, oltalmazza a hitét ennek az országnak!

Köszönöm szépen a megígért imádságokat és azt mondhatom, hogy ez a szentmise egy köteléket hozott létre ezen plébánia és közöttem. Imádkozzunk, hogy megmaradjunk a hitben!
Semmi ne válasszon el bennünket az Úrtól, se szenvedés, se üldöztetés. Az Úr megígérte, hogy velünk lesz, ma és egészen a világ végezetéig. Nem kell félnünk semmitől!
Kérjük tehát a hit erejét, mert a világon a hit révén tudunk győzedelmeskedni!
Köszönöm szépen ezt a szentmisét, köszönöm imádságaitokat, és én is ígérem, hogy imádkozom értetek.

fotók: facebook, Apostol tv, Magyar Kurír, saját képek