Látsz egy srácot: 15 éves, gimnazista, jóképű, gazdag, kedves mosolyú, huncut szemű, farmerben lóg és mindene a számítógép. Mire gondolsz először?
Hát, biztos nem arra, hogy egy szentet láttál elbringázni magad előtt.
Nem szentet, de valakit, akit 15 évesen, halála után boldoggá avattak.
Miért írunk róla?
Azért, hogy megmutassuk: Te is szentté válhatsz!
Nem mi mondjuk, a 15 éves Carlo, és elmondja azt is, hogyan.
Ahogy mi cserkészek hisszük,”a vezetés példa”: bizony jól feladta nekünk a leckét!
Olvasd el a történetét!
Idén, az Eucharisztikus Világkongresszus évében ismerjük meg azt a 2020-ban boldoggá avatott 15 éves fiút, akinek életét az Eucharisztia tisztelete és szeretete töltötte be!
” És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.” 1János 3,3
” …mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” 1Péter 1,16
Carlo édesanyja, Antonia elbeszéléséből tudjuk, hogy fia még egész kicsi volt, amikor sok vallással kapcsolatos kérdést tett fel nekik, amely meglepte nem vallásgyakorló szüleit. Carlóval már 3 éves korában be kellett menni minden templomba, ami mellett csak elmentek.
“Volt benne egy természetes hajlam a szent dolgok iránt” – mondta édesanyja, aki azért, hogy fia kérdéseire válaszolni tudjon, elkezdett foglalkozni a teológiával. Közben saját hitét is megújította.
– “Carlo mentett meg. Teljesen tudatlan voltam a hitben, és hiteltelennek éreztem magam a fiam előtt.
Sokat köszönhetek Ilio Carrai atyának” – aki azt javasolta a szülőknek, mikor hozzá fordultak tanácsért, hogy engedjék, hogy fiuk megismerje a hitet.
Lassan a szülők is elkezdtek templomba járni. Mindig mindenben támogatták fiukat. Carlo érdeklődésével, hitével, lassan édesapját és édesanyját is a hit útjára terelte.
A családnak volt egy gyerekfelügyelője, a hindu Rajesh Mohur, aki Carlora vigyázott. Rajesh mindenhova elkísérte Carlot, aki inkább barátként tekintett rá, mint alkalmazottra.
Protestáns, muzulmán, hindu vallásúakkal is ismerkedett, beszélgetett, mesélt nekik magáról, hitéről, ők pedig szívesen hallgatták a barátságos, kedves fiút. Szeretett kerékpározni, kirándulni és rengeteg időt töltött a számítógép előtt. Tipikus mai fiatal volt, aki órákat töltött laptopja előtt: oldalakat, honlapokat szerkesztett, videókat vágott…stb.
Ezek mellett volt figyelme arra is, hogy ebédidőben ételt tegyen a környékbeli hajléktalanok számára kihelyezett gyűjtőbe, de megesett, hogy megtakarított pénzéből hálózsákot vett egy hajléktalan férfinak, akit misére menet látott az út szélén. Volt, hogy pénzt adományozott a kapucinusoknak, akik ebédet főztek a hajléktalanoknak.
“Mindig különösnek tartottam, olyan átlagos fiú volt, pedig az ilyen gazdag és jóképű fiúk másfajta életet szoktak élni. Számára azonban nem létezett más élet. Nem tudta, mit jelent a ‘más élet’.” – emlékezett vissza rá Rajesh.
Rajesh egy interjúban elmondta, hogy Carlo azt mondta, boldogabb lenne, ha ő is megtérne, ha közelebb kerülne Jézushoz.
Carlo karizmtaikus személyisége Isten felé fordította az embereket.
– Sosem értettem, hogy lehetséges, hogy egy ekkora gyerek ilyen érett hittel és szeretettel tudjon beszélni?
Carlo hatására Rajesh megkeresztelkedett és katolikus hitre tért.
– Elbűvölt engem hitével, szeretetével és tisztaságával – mesélte róla Rajesh
A csoda, mely Carlo közbenjárására történt
Brazíliában, a Campo Grande-ben lévő Szent Sebestyén templom plébánosa Marcelo Tenório de Almeida atya 2006-ban ismerte meg Carlo történetét. Felvette a kapcsolatot Carlo édesanyjával, aki küldött neki egy könyvet és anyagokat, amik Carlo-ról szóltak. Az atya elkezdte Brazílibán terjeszteni a fiú történetét, eljuttatta a róla szóló anyagokat más plébániáknak, ifjúsági csoportoknak.
Később megtudta, hogy egy nővér meggyógyult a rákból Acutis közbenjáró imája után. Ez a gyógyulás egy nem megerősített csoda.
Tenório atya Assisiben találkozott Carlo édesanyjával, Antonia Salzano-val, aki adott neki egy ruhadarabot Carlo egyik ruhájából. Mivel Carlo október 12-én halt meg és ez a nap egyben Brazília védőszentjének, Aparecida Szűzanya ünnepe is, a plébános minden évben kitette ezt a kis ruhadarabot egy Mária tiszteletére szentelt kápolnában.
Amikor Matheusék megkérdezték azt atyát, hogy miért áll a sor a templom előtt, ő elmondta nekik Carlo történetét, és bíztatta őket, hogy kérjék a fiú gyógyulását.
Az akkor 6 éves Matheus megcsókolta Carlo ereklyéjét és azt kérte – nagyapja tanácsára – hogy többet ne hányjon. Édesanyja Luciana Vianna eközben a gyógyulásáért imádkozott, mivel az orvosok azt mondták neki, hogy a fián csak a transzplantáció segíthetne, de annyira gyenge, hogy nem lehet megműteni, így meg fog halni néhány éven belül. Matheus egy veleszületett súlyos hasnyálmirigyrákban szenvedett, ami miatt mindent visszahányt. Ez nagyon megviselte a kisfiút testileg és lelkileg is.
Még pár óráig nagyon gyengének érezte magát, de utána éhes lett. Enni kért édesanyjától, és megkérdezte a bátyját, hogy mi volt a legjobb dolog, amit életében evett. Ő azt mondta, hogy marhahús és sültkrumpli. Édesanyja elkészítette neki, de nem hitte, hogy megeszi az egész adagot, és várta, hogy majd ezt is ki fogja hányni, de Matheus megette mindet, sőt még kért is. Többé semmit nem hányt vissza.
Carlo rövid élete
Carlo Acutis 1991. május 3-án született Londonban, ahol édesapja, Andrea Acutis dolgozott.
Május 18-án a Doloursi Miasszonyunk templomban megkeresztelték, majd szeptember 8-án a család visszatért Milánóba.
Általános iskolai tanulmányait a Szent Marcellina Nővérek által vezetett Tommaseo Intézetben végezte.
1998. június 16-án, 7 évesen lett elsőáldozó külön engedéllyel.
2003. május 24-én, a Santa Maria Segreta plébániatemplomban bérmálkozott.
Mély, elkötelezett szeretet fűzte őt az Eucharisztiához, amelyet a “mennyország felé vezető útnak” tekintett.
2005. szeptemberében a középiskolát a jezsuita vezetésű XIII. Leó Intézetben kezdte meg.
Mindennap részt vett szentmisén, imádkozta a rózsafüzért Szűz Mária iránti tiszteletből, akit bizalmasának tartott. Ezen kívül még hittan órákat is tartott gyerekeknek.
Intenzív lelki életet élt, és megalkotta a “szentté váláshoz vezető út készletét”, ami miséből, szentáldozásból, rózsafüzérből, napi bibliaolvasásból és más szolgálatokból állt.
“A célunk a végtelen, nem pedig a véges. A Végtelen a mi hazánk, a menny pedig mindig vár ránk.”
Az ő lelki-útja sem volt akadályoktól mentes, komoly küzdelmet folytatott saját magával, hogy megszabaduljon minden rossz tulajdonságától, és élete középpontjába Krisztus kerülhessen. Így vált napi áldozóvá, lett az oltáriszentség tisztelője, a szentségimádások gyakori résztvevője.
Nagy vágya az volt, hogy szülei vigyék el az eucharisztikus csodák helyszíneire és a szentek sírjaihoz. Ezekből aztán “Virtuális Múzeumot” hozott létre. Ez a “múzeum” jó példa arra, hogy lehet a modern kor technikai vívmányait úgy használni, hogy azok valóban eszközei legyenek valami nemesebb, magasabb eszmének, és ne csupán kényelmünk és önmagunk szórakoztatására szolgáljanak.
Carlo, fiatal kamasz kora ellenére felismerte ezt, és az eszközök felett szerzett tudását arra használta, hogy ezeket mind Krisztus szolgálatába állítsa.
Zseniális ötlete és fáradhatatlan munkája eredményeként mi is betekinthetünk az általa létrehozott gyűtjeménybe.
(http://www.miracolieucaristici.org/un/Liste/list.html)
2006. október 2-án, hétfőn betegedett meg Carlo, ám úgy tűnt csak egy közönséges influenza.
Az ezt követő négy napban állapota gyorsan romlott, és a milánói De Marchi Klinikára szállították át, ahol akut promyelocytás leukémiát diagnosztizáltak nála.
Október 9-én, hétfőn átvitték a monzai San Gerardo Kórházba.
Október 10-én, kedden, Carlo kérte, hogy felvehesse a betegek kenetét és áldozhasson, mert biztos volt abban, hogy hamarosan meghal.
Betegségében szenvedéseit az Egyházért és a pápáért ajánlotta fel. Édesanyját így vigasztalta, nyugtatta:
„Azzá válok, aki már most vagyok Isten gondolataiban.”
Október 11-én, szerdán kómába esett a leukémia miatti agyvérzéstől. Az orvosok délután 5 órakor megállapították, hogy minden agyi tevékenysége megszűnt.
A szülők szerették volna szerveit felajánlani egy fiatal transzplantációra váró betegnek, de mivel Carlo szerveit is megtámadta a leukémia, ez nem volt lehetséges.
Október 12-én, csütörtökön 6:45-kor Carlo szívverése is megállt.
Hivatalosan ekkorra teszik halála időpontját.
Temetésére október 14-én, szombaton került sor a Santa Maria Segreta templomban. Olyan sokan jöttek el a végső búcsújára, hogy sokaknak kint kellett maradniuk, mert nem fértek be a templomba.
2007. januárban Carlo holttestét a piemonti Ternengo temetőből Assisi-be szállították, mert ez volt korábban a kérése.
2018. július 5-én Ferenc pápa Carlot – életszentségének elismeréseként- tiszteletreméltónak nyilvánította.
2020. október 10-én avatták boldoggá Assisiben.
A járványhelyzet miatt a tiszteletadást nem korlátozták a boldoggá avatás napjára, hanem tizenhét napon keresztül lehetett látogatni a szentéletű fiú nyitott sírhelyét. A koporsóját 17-én zárták le.
.
Ez a fiú, aki Milánóból Assisit választotta a számára legkedvesebb helynek, Szent Ferenc nyomdokaiban is járva megértette, hogy mindennek a középpontjában Istennek kell állnia.
“Mindenki eredetinek születik, de sokan fénymásolatként halnak meg”
– mondta Carlo arra utalva, hogy a fiatalok hajlamosak egyformává válni, nem használják ki képességeiket, nem állnak mások szolgálatába.
A mostani helyzetben hinnünk kell abban, hogy Carlo elindított valamit, az evangelizáció új útját, mely arra hív bennünket, cserkészeket is, hogy ne váljunk fénymásolatokká, hanem valóban képesek legyünk mások szolgálatába állítani a képességeinket: a ránk bízott gyermekek szolgálatába, alázatos munkával, tiszta hittel.
A Jóisten áldása kísérje ezt a cserkésznevelő munkát!
Források:
http://www.carloacutis.com/en/association/la-linea-del-tempo-di-carlo
http://carloacutisbr.blogspot.com/p/historia.html
https://www.avvenire.it/chiesa/pagine/la-messa-di-beatificazione-di-carlo-acutis
https://www.vaticannews.va/pt/igreja/news/2020-11/uma-historia-de-fe-e-devocao.html
https://www.parati.com.ar/el-otro-milagro-de-carlo-acutis-que-pocos-conocen/
Légy résen! 